Az Úristen és Más Vendégek
A József utca 37. udvarában rejtőző mesebeli művészkert és az itt megbújó néhány műhely Józsefváros egyik nevezetessége: a Martsa-féle műteremegyüttes. A Google is így ismeri.
„Virágos Pistáék a József utcában laktak, egy háromemeletes, nagy bérház udvarában, hátul. A háztulajdonos a meglehetősen tágas udvaron egy hosszú, földszintes pavilont épített, s ebben négy vagy öt műtermes lakást.
Műterem? Lakás? Közepes nagyságú hodályok nagy ablakokkal, mellettük néhány kisebb, szűkebb helyiség: ilyenek voltak ezek a műteremlakások” – írta Részeg eső című regényében Darvas József valamikor a 20. század derekán.
Zsenik a kövesudvarban
A József utca 37. háromemeletes bérháza 1899-ben épült Seenger Béla kőfaragó mester számára, aki vállalkozását az épület mögötti hatalmas udvarban működtette. A telek átért a Tavaszmező utcáig. Az udvaron keskeny nyomtávú sínpár futott a hatalmas kőtömbök mozgatásához. A terület nyugati oldalában kőfaragóműhelyek féltetős épületei sorakoztak.
A vállalkozás a 20. század első éveire kiköltözött, és az üresen maradt műhelyeket szobrászoknak adták ki. Megemlítendő, hogy a József utcai bérházban volt „igazi” padlástéri műterem is, amelyet az udvari műhelyekkel együtt lehetett bérbe venni. De az egy másik történet. Most a hátsó udvar sokkal regényesebb históriáját tekintjük át, mintegy száztíz év távlatában. Martsa Piroska, az udvari műtermek jelenlegi bérlője egy 1900-ban kiadott képeslapon mutatja a régi Seenger-féle kőfaragótelepet, amelyen jól azonosíthatók a ma is álló épületek. A hajdani területnek talán bő harmada a jelenlegi József utca 37. és a művészkert.
Az első neves művészember, aki Seengerék után műteremnek vette bérbe a helyiségeket, Maróti Géza volt. Itteni működését az 1908-as lakcímjegyzék említi először. Az univerzális tehetségű, szobrászként, építészként, tárgytervezőként és festőként is remeklő alkotó itt tervezte a velencei biennále magyar pavilonját, s ekkoriban fogott hozzá a mexikóvárosi Teatro Nacional üvegmennyezetének, szobordíszeinek, üvegfüggönyének és a színpadnyílást keretező mozaikjának tervezéséhez. Leánya emlékiratai szerint mintegy harminc szobrász és munkás dolgozott a keze alá. Néhány évig Kós Károly is munkatársa volt, nála tanult Gádor István kerámiaművész és Dankó Ödön iparművész.
Ady és József Attila
Maróti a húszas évek közepén hagyta el a József utcát. Körülbelül akkor érkezhetett ide Csorba Géza, aki jóval kisebb asszisztenciát foglalkoztatott. 1926-ban már biztosan itt működött, mert ekkor látogatta meg őt Kodolányi János és írt róla riportot. Az írás szerint a műterembe befújt a szél, s a padló behajlott az ember lépte alatt. Csorba itt készítette el Ady Endre síremlékét, amelyet 1930-ban avattak. Ezt később sokáig emlegették, büszkék voltak rá az itt lakók. Amikor 1932-ben Beck András, a Nyugat plakettjét készítő Beck Ö. Fülöp fia ugyanebbe a műhelybe került, az Ady-szobrot mint jó óment említették előtte. Emlékezéséből tudhatjuk, hogy egyszer József Attila is járt itt.
Nevezetes lakó volt a harmincas években – miután 1931-ben hazatért egyéves párizsi ösztöndíjáról –, Cserepes István, a szegény sorsú, tehetséges munkásfestő és ezermester. Róla külön márványtábla emlékezik a József utcai homlokzaton. Halála igazi mártírhalál volt: 1944-ben, a deportálások ellen felháborodva tiltakozott az utcán, mire a Népszínház utcából elhurcolt zsidókkal együtt őt is a Dunába lőtték. Többé-kevésbé róla mintázta Darvas József a Részeg eső főhősét, Virágos Pistát. Őt keresve került a háború után a József utcai műterembe a főiskolás Martsa István szobrász, aki Cserepes műtermében szeretett volna egy időre szállást kérni. Sajnos, Cserepest már nem találta, de a tulajdonos felajánlotta, ha már itt van, vegye ő bérbe a műtermeket.
Ferenczy Béni köpenye
Martsa a háború után villanyszerelőként dolgozott Esztergomban, majd Budapesten mint mozigépész. Már elmúlt harminc éves, amikor a főiskolára jelentkezett, ahol Ferenczy Béni osztályába került. Olyan jól nem keresett, hogy egymaga ki tudta volna fizetni a bérlet díját, így néhány fiatal művészkollégával összefogva használta a József utcai műtermeket. 1950-ben feleségül vette Szűcs Ilona festőművészt, együtt javították a háború után romosan maradt helyiségeket, szépítették a kertet. Évfolyamtársaik: Vígh Tamás, Kiss Sándor, Ujváry Lajos, Ridovics László, Rábai Ridovics Ferenc, Gerzson Pál és más művészek gyakran megfordultak náluk. Amikor Ferenczy Bénit politikai okokból eltávolították főiskolai tanári állásából, meghívták, dolgozzon ő is a műtermükben.
„Szüleim mindketten munkás származásúak voltak, és Béni bácsi adta át nekik azt a sokgenerációs polgári kultúrát, amit egyébként a családi házban nem kaphattak volna meg – meséli Martsa Piroska. – Ferenczy Béni nagyon finom módszerrel tanított, sokszor kis példabeszédekkel, történetekkel járta körül a témát, amin a tanítványok sokáig töprenghettek, vajon mit is akart a mester ezzel kifejezni.”
Ferenczy Bénit 1956-ban a földúlt város látványa annyira megviselte, hogy agyvérzés érte, jobb oldalára lebénult. Ekkor fejeződött be itteni működése. Bár később valamelyest felépült, mozgás- és beszédkészsége korlátozott maradt. Ezután már csak Pozsonyi úti lakásában alkotott, felesége unszolására – bal kézzel – akvarelleket festett. Néhány ezek közül ma a festőműterem előszobájában kialakított Ferenczy-emléksarokban látható: ott lóg a mester belebújós, kék szobrászköpenye, valamint édesanyjának, Fialka Olgának egy róla készített gyerekkori portréja. A műterem kincse az a vázlatrajz, melyet a mester még itteni munkássága során firkantott a szobrászműterem falára, s amelyet ma üveg alatt védve, nagy becsben tartanak.
Ilona és István
A Martsa-műterem két helyiségének egyikében M. Szűcs Ilona dolgozott és alkotta tájképeit, portréit. Ma a mennyezetig rakva láthatóak eleven színvilágú, ormánsági, balatoni, dunai, siklósi képei, és számos más alkotása. Kedves József utcai kertjét is megfestette (ld. fotónkat a 16. oldalon), azonban ennek a műnek egy kiállításon lába kelt… Egyébként nem csak őt ihlette meg az ódon, romantikus hangulatú kert. Itt készítette utolsó budapesti fotóit André Kertész világhírű, magyar származású fotóművész, amikor 1984-es budapesti látogatása alkalmával meginvitálták ide.
A festőműterem mennyezetén nagy felülvilágító ablak ad bőséges fényt. Piroska szerint az itt készült festmények másutt is felülről jövő fényben ragyognak legszebben. A műterem egyébként igazi kincsestár, tele csodákkal: népművészeti tárgyakkal, kerámiákkal, „szökrönyökkel”, szobor-makettekkel, sétabotokkal és Martsa István háborút megjárt katonaládájával.
Martsa István és M. Szűcs Ilona műtermét lányuk, Martsa Piroska használja és gondozza tovább
A másik műhely a szobrászműterem, Martsa István egykori birodalma. Itt készült mintegy negyven köztéri alkotása. A siófoki Zuhanyozó nő, a balatonalmádi strand előtti Napernyős nő, az esztergomi Bottyán János lovasszobor, a vajai Talpasok, a kispesti Nagy Balog János, és Martsa megannyi testes nőalakja. Az Ülő nő szépvonalú kőfigurája, amely sokáig a közelben lévő Mindszenty téren állt, nemrég került át a Füvészkertbe, ahol most mint a védekező Földanya szobra díszlik.
Piroska folytatja
Jelenleg Martsa Piroska működteti tovább a szüleitől megörökölt műterem-együttest, és igyekszik szellemiségében is fenntartani a nagy múltú helyet. Tanít, könyveket ír a művészekről, érdeklődő turistacsoportokat fogad, de főleg restaurátorként dolgozik. Így aztán már több mint száz éve töretlenül zajlik az alkotó tevékenység a Seenger kőfaragók egykori udvarában. Gyakran jönnek ide látogatók külföldről és itthonról egyaránt.
Ferenczy Béni falra firkantott vázlatrajzát becsben tartják a műhelyben
A szobrászműteremben épp a bodajki Segítő Szűz Mária kegytemplom barokk főoltárának szentjei és faragványai sorakoznak, restaurálásra várva. Egy forgóasztalon az Atyaisten figurája fekszik, mellette Krisztus szobra, odébb néhány angyal, gyerekarcú puttó.
Egyszer talán majd azt fogják mesélni: ez az a műterem, ahol még az Úristen is járt vendégségben!