Három garázsmenet
Alig hihető történetek a hazai automobilozás hőskorából
Egymást érték 1904-ben a sztrájkok Budapesten. A viszonyok, ahogy akkoriban mondták, nehezek voltak, emiatt álltak le a munkával hol a szabók, hol a fuvarosok, hol meg a cukrászok. Nyilván volt már ebből is elég felfordulás, de aztán áprilisban jött a vasutassztrájk. Komoly dolog egy olyan országban, ahol a vasút jelenti a közlekedést, az egyéb utazóeszköz leginkább a szekér, az országutak pedig általában járhatatlanok.
Épp a vasutasok munkabeszüntetése miatt ragadt Szegeden április 21-én Jászai Mari, a magyar színjátszás nagyasszonya. Egy jótékony célú eseményen szerepelt este, nem mellesleg a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetségének díszelőadásán, másnap pedig már a Nemzetiben kellett volna fellépnie Herczeg Ferenc Bizánc című drámájának premierjén. A vonatközlekedés leállásáról értesülvén telefonon autót kért a Nemzetitől, ők azonban nem tudtak segíteni. A tragika csukott kocsit követelt, olyannal azonban senki nem vállalta a fuvart. Abban az időben a helyenként mély homokkal borított alföldi utakon a nehéz karosszériás autók nem boldogultak.
Jászai Mari – talán némileg patetikusan – elhatározta, hogy lovas fogaton indul útnak. Erről tudomás szerzvén ifjú Hegedűs Sándor, az író, megkérte Brüll Alfréd földbirtokos-gyáros-háztulajdonos-milliomost – a foglalkozások sorrendjének nincs jelentősége – adja kölcsön egyik automobilját. Merthogy kettő is volt a később az MTK elnökeként is közismert filantrópnak, aki annyira úttörő automobilistának számított, hogy kocsijai a 31-es és a 32-es rendszámot viselték. Részt vett a Tattersallban 1901-ben rendezett első hazai autóversenyen is, a kategóriájában második lett, igaz, ketten indultak.
Jászai Mari és Lindh Marcella megérkeznek Budapestre. A kormánynál Hirsch Hugó, mellette Hegedűs Sándor
21-én este 6-kor kelt útra Hegedűs Sándor. A Mercedest Hirsch Hugó, az egyik legismertebb budapesti „chauffeur” vezette. A terv az volt, hogy Jászai Mari és az ünnepi esten szintén résztvevő Lindh Marcella énekesnő fogattal eléjük mennek, és Kiskunfélegyházán várják be az autót. Csakhogy Kisteleknél tovább nem jutottak, Hirschék viszont eltévedtek Nagykőrösnél – akkoriban még arra kellett menni Szegedre –, és két óra késéssel, hajnali 4-re értek Kistelekre. Ha leszámoljuk az úttévesztést – ami abban az időben könnyen ment, hiszen ritkák voltak az útjelző táblák, a települések nevét nem írták ki –, akkor is 8 óra volt a menetidő, ami világosan mutatja az útviszonyokat.
Visszafelé gyorsabban utaztak (láthatták a keréknyomokat?), mert némi pihenő után, reggel 6-kor indulva délután 1-kor álltak meg Jászai Mari lakása előtt, a Múzeum körúton. Noha akkoriban főleg a távíró szolgált közösségi médiaként, a neves művésznő autózásának híre gyorsan terjedt, és az útvonalon lévő települések mindegyikén lelkes, éljenző tömeg fogadta a Pestre igyekvőket. A mellékelt kép bizonyítja, hogy a sajtó is tájékozott volt, a fővárosi lapok riporterei árgus szemekkel figyelték, amint a por és a szél ellen alaposan beburkolózott hírességek megérkeznek. (A burnusznak tűnő álca mögött nem láthatjuk Jászai Marit.)
Brüll Alfréd és sofőrje, Hirsch Hugó 1910. július 3-án Alagon volt, lóversenyen. A pesti társasági élet számos más személyiségével együtt ők is autóval érkeztek. A nézők között volt Hirsch Hugó öccse, Adolf is, aki abban az időben a Magyar Automobil-garázs Vállalat társtulajdonosa, ismert aviatikus, egyike a rákosmezei úttörőknek, egy Voisin biplán büszke birtokosa.
A futamokat követően az autós társaság együtt indult vissza Budapestre. Elsőként Brüll Alfréd kocsija hajtott ki a pesti országútra, Hirsch Hugó vezetésével. Mögötte haladt Finály Géza mérnök autója, Gonda Henrik ügyvéddel és Gerő Lajos hírlapíróval, továbbá Bárdi József, az egyik legnagyobb pesti autókereskedő Mercedese és még néhányan. Janek Géza zsoké 40 lóerős Benz túrakocsijára öten ültek föl – a régi, nyitott autók esetében a beülni ige még kevéssé pontos –, köztük Hirsch Adolf, aki szívesen vezetett volna, de Janek ragaszkodott a volánhoz. Saját sofőrjét is a hátsó ülésre parancsolta két külföldi zsokétársa mellé. Akkoriban autót vezetni úri sport volt ugyan, a defektes kereket szerelni azonban nem számított passziónak, ezért az autótulajdonosok mindig sofőrrel indultak útnak, aki vagy vezethetett, vagy nem.
Gräf & Stift autó a Svábhegyi Verseny rajtjánál (Fotó: Karl Zapletal, forrás: Martin Pfundner)
Janek Gézát hajtotta a zsokévér, sokszoros futamgyőzteshez illően igyekezett az élre törni, ami nem volt egyszerű, mert a forró nyári napon hatalmas porfelhőt kavartak a kocsik. Sikeresen elhaladt Bárdi József és Finály Géza autója mellett, és már csak Brüll Alfréd Mercedese volt előtte. A nagy túrakocsi kerekei által keltett porfelhőben szinte semmit sem lehetett látni, Fröhlich Richárd, Janek sofőrje figyelmeztette is a vezetőt a lassításra, de ő nem hallgatott rá. A József utca sarkánál – mily kézenfekvő volt József Attilára átnevezni! – az úton állt egy szénás szekér. Kocsisa épp a közeli kocsmában időzött, a bakon ketten ültek, s várták.
Utóbb a szemtanúkra hivatkozva kilencvennel száguldó autóról írtak a lapok, de ez nyilván hangulatkeltő túlzás. Az 40 lóerős Benz ideális körülmények között legfeljebb a 80 kilométeres tempót érhette el, a váci országút pedig aligha tartozott ebbe a kategóriába. Mint nyilván már sejtik, Janek Géza a porfelhőben későn vette észre a szekeret, és beleütközött. A jelzettnél jóval kisebb sebességet feltételezi, hogy a bakon ülők nem estek le, az ijedtségen kívül más bajuk nem történt. A kocsirúd azonban Hirsch Adolfot felöklelte, és kiröpítette az autóból. Janek karját az eltört kormány sebezte meg súlyosan. A telefonon értesített mentőkre meglehetősen sokat kellett várni, mert a Váci út éppen átépítés alatt volt, de ha azonnal ott terem az orvos, akkor sem tud segíteni a súlyos mellkasi sérülést szenvedő Hirsch Adolfon, aki fivére karjaiban halt meg. Utóbb Janek azt állította, nem is ő, hanem Hirsch Adolf vezette a 299A rendszámú kocsit, de ezt a tanúk cáfolták, felemlítve, hogy Janek még a járdán fekve is a kezében szorongatta az eltört kormány egy darabját. Az oldalára borult Benz autót Fröhlich sofőr az egyik széttört első kerék cseréje után a garázsba vitte.
A tragédia után Hirsch Hugó átvette öccse helyét a garázsüzemben. A világháború alatt egy vöröskeresztes gépkocsioszlop műszaki felügyelőjeként szolgált, és részt vett a Monarchia által Törökországnak adományozott kórházvonat kiszállításában. Leszerelése után a felső tízezer körében szerzett értékes kapcsolatait kihasználva autókereskedelemmel kezdett foglalkozni. A Monarchia felbomlása után önállóvá váló magyar piacon az osztrák Gräf & Stift luxuskocsikat kínálta gazdag ismerőseinek. Bemutatóterme és a garázs a Jókai tér 3. szám alatt volt. Megnősült, egy jómódú bácskai malomtulajdonos lányát vette el. Hamarosan házat vásároltak Bécsben, és felváltva éltek a két fővárosban.
Hirsch Hugó gyakran indult autóversenyeken Magyarországon és Ausztriában. Emlékezetes sikert aratott az 1923-as semmeringi hegyi felfutón, ahol két kategóriában is győzött. Ugyanabban az évben a svábhegyi futamon csak harmadik lett, állítólag két nézővel találta szemben magát az egyik kanyarban, ami gyakran megesett akkoriban. Érdemes megemlíteni az előtte végzők nevét: Zsolnay Frigyes és Érdi-Krausz György. Zsolnay 1896-ban Magyarországon született, de Ausztriában, Badenben élt, Fritz von Zsolnay néven. A húszas években szinte minden autóverseny rajtlistáján megtaláljuk a nevét. Talán nem tévedés Hirsch Hugó sikerének hinni, hogy Mercedes helyett 1927-től Graf & Stift kocsival ért el sikereket. Érdi-Krausz György Magyarország egyik leggazdagabb emberének a fia, aki a papa kocsijaival versenyzett. Utóbb kartográfus lett, és mivel bankár édesapja 1929-ben tönkrement, többé nem autózott.
Hirsch Hugó egy Gräf & Stift kocsival a garázs előtt (Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, archívum)
Az 1929-es gazdasági válság Hirsch Hugó életében is nagy változásokat hozott. Üzlete egészen addig szépen gyarapodott, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van. Azaz... Volt egy kis írás a Nemzeti Sportban 1927-ben, ami akár kritikának is felfogható. „Ha az Andrássy-úton átlépünk, ott találjuk Jókai Mór szobrát. Jókai Mór híres volt fantáziájáról és mesemondásáról. A Jókai-szoborral szemben találjuk Hirsch Hugót, aki mesemondásaival túlszárnyalja Jókai Mórt és legközelebb 100 kötetes nemzeti díszkiadásban adja ki azokat.”
Lehet, hogy csak valami rosszindulat volt a háttérben.
Utóbb azt állították, megrészegítette a siker, tőzsdézni kezdett, és amikor bukott, összecsaptak a feje fölött a hullámok. Megelőzte a megszégyenítő leleplezést, tetemes adósságot hátrahagyva repülőgépen Konstantinápolyba utazott. Elkísérte titkárnője, szeretője, György Mária is. Amint a lelépésnek híre kelt, egymás után mentek a rendőrségre a kárvallottak. Autóvásárlók, akik már átadták a vételárat, de nem kaptak érte semmit, alkatrész-szállítók, kereskedők, fodrászok, szabók lobogtatták számláikat – hiába. A legrosszabbul persze a Gräf & Stift cég járt, amely a gyanús jeleket látva ellenőrt küldött Budapestre, ám az már csak zárt irodát talált.
Magyarország és Törökország között abban az időben nem volt érvényben kiadatási megállapodás, Hirsch Hugónak pedig jó kapcsolatai voltak Konstantinápolyban, ahol a világháború idején végzett szolgálataiért szultáni kitüntetést kapott. Egy ideig autóbuszüzemben dolgozott, majd autókereskedést nyitott. Állítólag élete végéig spórolt, hogy vissza tudja fizetni az osztrák autógyárnak a negyedmillió pengős tartozását. Ha nem hal meg tüdőrákban 1938-ban, talán sikerült volna neki.