A legpestibb utca

Az urak azt határozták, hogy keresztelőnek Krúdyt kérik föl

Ha valaki ma Budapesten kimondja azt az állandósult szókapcsolatot, hogy „a legpestibb utca”, szofisztikált fővárosi flaneurök rögvest rávágják: a Király utcát nevezte így Krúdy Gyula. Nem csupán azt tudjuk tehát, hogy a Király utcáról beszélünk, de abban is bizonyosak vagyunk, hogy mindezt Krúdy vetette papírra. Ki más?

De vajon tényleg?

Mielőtt a kérdésre megadnám a választ, ne feledjük, hogyan is működik az ember. Ha valamit sokat mondogatunk, az rögzül. Ha valamit sokat hajtogatunk, akkor az teljesen bizonyos, hogy úgy is van, ráadásul mindenki hiszi is. Ha valamit sokan állítanak, méghozzá ugyanúgy, eszünkbe sem jut megkérdőjelezni. Nos, sokáig így voltam ezzel jómagam is, hiszen Budapest legpestibb utcája a Király utca, punktum, mi lehetne más. Ráadásul még az ácstanoncok is tudják, hogy ezt nem kisebb írónk írta, mint Budapest szerelmese, az örök ködlovag, Krúdy.

Gyakorta, afféle itt felejtett flaneurként, sétálgatok kedvenc kerületemben, a „Böskében” és már abban is örömöm lelem, hogy egyik lábam a másik elé teszem és nézelődöm. Csak úgy, boldog városlakóként. Megyek, miközben a házakat vizslatom, elképzelem a lakásokat és a benne élőket az ablakok mögött, és folyton az jut eszembe, milyen is volt itt az élet ötven vagy száz éve.

Sokszor elsétáltam már a Király utca 11-es számú ház tűzfala előtt is, amelyre a Neopaint csapata még 2013-ban háromemeletnyi kék kandelábert festett, rá „A legpestibb utca” feliratot, alá pedig egy Krúdy-idézetet – elegáns slampossággal, azt ugyanis már elfelejtették odapingálni, hogy honnét való a hosszú citátum.

„Temérdek kocsi volt ebben a szűk utcában; mindenféle kocsi volt, amely a város területén feltalálható. Nagy málhásszekerek mentek vagy jöttek, mintha itt keresnék azokat a raktárakat, ahol szállítmányuktól megszabadulhatnak. Minden bolt előtt kézikocsik voltak felállítva, amelyekre reggeltől estig pakoltak, mintha egyetlen nap alatt akarna elköltözni az egész utca helyéről. Postakocsik állongtak, amelyek kifogyhatatlanul ontották belsejükből a csomagokat, amelyek talán a földkerekség minden portékáját ideszállították... Megszakítás nélkül következett egyik boltajtó a másik után, mindegyikben más portékát árultak, csak a boltosok voltak egyformák…” (Az idézet az 1929-ben megjelent Boldogult úrfikoromban című regényéből való.)

Rendben, de ott virít emeletnyi méretben a felirat: „A legpestibb utca”. Hirtelen kínzóan mart belém a kíváncsiság: ezt vajon hol írta Krúdy? Kézenfekvőnek tűnt a gondolat, hogy a híres szókapcsolat szintén a Boldogult úrfikoromban lapjai között bujkál valahol. De nem. Akkor viszont mégis hol? Persze kérdeztem másokat is és mindenki furcsán nézett rám. Természetesen Krúdy, valahol, felelték. Kerestem, lapozgattam, kutattam, semmi. Az Élet és Tudománytól kezdve a Holmin keresztül a Kortárson át az Új Emberig egy sereg médium a lehető legtermészetesebben közli, nem beszélve az online sajtóról, hogy a legpestibb utcát egyértelműen Krúdy Gyula írta le. Valahol… Azt azonban senki nem írja, hogy hol. Csak hivatkoznak a hivatkozásra.

Persze – mint hivatásos „Böske-kutató” – tudtam, hogy bele kell néznem Sárközy Mátyás könyvébe (A Király utcán végestelen-végig), s lám mit találok: „Krúdy szerint (itt lakott a Pekáry-házban) ez a legpestibb utca. Ezt vallja Cs. Szabó is valamelyik könyvében, pedig ő csak az antikváriumok miatt járt ide.” Kicsit mérges lettem, mert bevallom, pipifaxos vagyok, szeretem, ha minden pontosan a helyén van, ha tudjuk, mi honnét való. Sebaj, addig is megnéztem Cs. Szabó Lászlót. Hosszasan ír a Király utcáról Hűlő árnyékban című kötetében, de semmi legpestibb. Haladjunk tovább. Újra visszatértem Krúdyhoz, mindhiába. Egyre idegesebb lettem. Miért nincs, ha egyszer lennie kell. Mindenki mondja. Akkor eszembe jutott, amit mindig mondani szoktam: mindenki csinálja azt, amihez ért. Felhívtam tehát Sárközy Mátyást, aki éppen nem Londonban, hanem itthon volt. Röviden elmondtam, miért keresem, mire nagy csend a válasz. Kisvártatva közölte, valóban leírta, hogy a mondatot Krúdy írta valahol, de ne haragudjak rá, ő is csupán átvette valahonnét, már nem emlékszik, hol volt a forrás. Mentségül újra megemlítette Cs. Szabót, mire elmondtam, ezen már túl vagyok, semmi nyom.

Ekkor jutott eszembe Fráter Zoltán irodalomtörténész, a K-betűsök mániás fürkészője, Karinthy-, Krúdy- és Kosztolányi-kutató. Őt is felhívtam. Miután elmondtam, miért keresem, meglepetten mondta, mennyire igazad van, még soha sem jutott eszembe, hogy feltegyem a kérdést: vajon hol írta Krúdy az ominózus mondatot? Megígérte, kicsit keresgél. Másnap hívott is és közölte, maga sem hiszi, de úgy tűnik, igazam volt, Krúdy soha, sehol nem nevezte a Király utcát a legpestibb utcának.

Ekkor már tudtam, hogy így lett a legpestibb utca keresztapja Sárközy Mátyás és közvetve Cs. Szabó László, természetesen Krúdy alapján, aki viszont ilyet nem írt le. Ellenben találtam valamit, mondta vidáman Fráter, ennek örülni fogsz, szerintem ezt kerested, itt a forrás. Micsoda, kérdeztem meglepve, akkor mégis leírta? Dehogy, mondta ő, csak éppen…

Történt pedig, Ihogy Krúdynak hivatalos levelet kézbesített a postás 1918. október elején a margitszigeti Nagyszálló II. emelet 133-as szobájába, ahol éppen lakott.

„Tisztelt Barátom!

A Főváros Barátainak mai napon tartott ülésén abban állapodtunk meg, hogy a legközelebbi november hó 5-én délelőtt 11 órakor tartandó összejövetel tárgyául a főváros utcaelnevezéseinek kérdését tűzzük napirendre és előadóul mint e kérdés alapos ismerőjét, Önt fogjuk felkérni. Felkérem, hogy az előadói tisztet elfogadni s elhatározásáról engem értesíteni szíveskedjék.

A szükséges adatokat Szilágyi Lajos miniszteri tanácsos úr (/., Döbrentei tér 4.) készséggel rendelkezésére fogja bocsátani. Budapest, 1918. október 1.

Polónvi Géza elnök"

Polónyi volt ekkoriban a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke, nem túl sokáig ugyan, de ez egy másik történet.

Az Álmok Hőse a lehető legkomolyabban vette a felkérést, és erről a Fővárosi Hírlap munkatársának adott nyilatkozatában  (Krúdy Gyula nyilatkozik a budapesti utcák elkereszteléséről – 1918. október 16.) vagy a Levél a legöregebb pesti emberhez című cikkében (Magyarország – 1918. október 13.) is beszél. Decemberben még hírlapi vita is indult a tervezett utcanév-változtatásokról.

Minderről Szakács Andor újságíró így írt: „Az urak azt határozták, hogy utcakeresztelőnek Krúdy Gyulát kérik föl, aki sokat foglalkozott a főváros régiségeivel, s egyáltalán alapos ismerője az elmúlt koroknak és emlékeknek. Amellett művésze a nyelvnek is és eléggé önálló és zárkózott életű ahhoz, hogy holmi jogosulatlan ambíciók még csak közelíteni se próbáljanak hozzá. Az ő kezébe adták tehát Budapest térképét, hogy az avultak és ízléstelenek helyett új utcaneveket írjon belé."

Utóbb maga Krúdy is beszámolt a történtekről a Literatura 1927-es évfolyamának 1. számában Hogyan lett a „pesti uccák grófjából” a Margitsziget remetlakója című írásában:

„Egy «huncfut» újságíró találta ki róla, hogy voltaképpen ő lett a pesti uccák grófja (várispánja), mióta Polónvi Géza, a Közmunka Tanács elnöke ama megbízatással tisztelte vagy terhelte meg, hogy a pesti uccáknak uj nevet adjon... Hiszen dekorációnak elég szép Pest uccagróf jának lenni, csakhogy valamiképpen a történelmi idők nem nagyon kedveztek a jámbor keresztelésnek.”

A fővárosi flaszter alapos ismerőjét tehát ekkoriban az utcanévadás feladata foglalkoztatja, ezzel kel, ezzel fekszik. (Erről írt Bodri Ferenc is Krúdy Gyula, az utcakeresztelő című cikkében – Budapest, 1969. 1. szám.)

Krúdy publicisztikát is megjelentetett erről a Magyarország című lap 1918. október 6-ai számának 5. oldalán, a Pesti levelek rovatban, PESTI UTCÁK címmel. És ezzel megérkeztünk a megoldáshoz. Itt arról írt, hogy…, de adjuk is át neki a szót:

„Álmomban tegnap egy cukorbajos, kövér, papucsos és hálósapkás öregember sántikált be hozzám. A mutatóujjával feltolta a sapkáját s így szólt: – Én vagyok a Király utca és eljöttem, s eljöttem kegyelmet kérni az úrtól.”

Krúdyt annyira foglalkoztatta a feladat, hogy álmában meglátogatja őt a neve esetleges elvesztése miatt erősen aggódó Király utca, és arra kéri az utcák frissen felkent keresztapját, legyen olyan jó, és kegyelmezzen meg a nevének. Az öregecske Király utca imigyen érvel Krúdynak:

„…hát én kegyelmet kérek, hadd maradhassak meg én a régi Pestből, okulására, elmélázására, tanulmányozására a következő nemzedékeknek: milyen volt egykor Pest s mivé lett? Az én százesztendős házaimnak már alig van párjuk a városban.”

És csak mondja, mondja, csodálatosan szivárványos szózuhataggal, hogy az embernek a szája is tátva marad. Majd így zárja védőbeszédét:

„S én mégis kegyelmet kérek öntől, jó uram, mert öreg vagyok, a pesti utcák nagyapja vagyok, a soha vissza nem térő múlt vagyok.”

Tetszenek látni, bámelyik pesti utca lehet a legpestibb, de a pesti utcák nagyapja mégis a Király utca, és ez maradjon is így, most már mindörökre.

Így lett hát a Király utca a pesti utcák nagyapja, kis segítséggel a legpestibb utca, hajszál híján az utcák királya. Tessék végigsétálni rajta, kicsit elmerengeni, mert látszik ott az elsüllyedt idő és minden ember lába nyoma, aki előttünk járt arra.