Publicisztika

BUDAPEST felszabadult. Ez a május közepi felszabadulás annyiban különbözött a hetvenöt év előttitől, hogy a szorongva várt, elkerülhetetlennek tűnő csapás félig-meddig megkímélte a várost, a „pincékből előmerészkedők” kevesebb veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni, mint amitől tarthattak. Abban azonban nagyon is hasonlít ez a felszabadulás arra a régire, hogy most, a járvány első hulláma után nem pusztán a másodiktól van okunk félni, hanem a kiszámíthatatlan, ámde láthatóan nem sok jót ígérő politikai jövőtől is.

Az Orbán-kormányok hagyományosan minimum ellenfélnek, rosszabb időkben ellenségnek tekintik Budapestet: ehhez már 1998-tól kezdve hozzászokhattunk. Nehéz is lenne elfelejteni, hogy a legelső Fidesz-kabinet a 4-es metró építésének leállításával, illetve az Erzsébet téren már lealapozott Bán Ferenc-féle Nemzeti Színház félbehagyásával és egy sajátos esztétikájú, Soroksári út menti épület felhúzásával mutatta meg a fővárosnak, mi jár azoknak, akik az önkormányzati választáson akadályt gördítenek az egész pályás letámadás elé.

Ám hogy az idegenkedés nem pusztán az ellenzékre adott szavazatoknak szól, hanem mélyebbről jövő és zsigeri, azt fényesen bizonyítja az a kilenc év, amely Tarlós István főpolgármestersége alatt zajlott. Hiszen az előzményekből okulva akár azt is várhattuk volna, hogy a helyes voksolás után tejjel-mézzel folyó kánaán köszönt a fővárosra. Ám a metrófelújítás húzódása, a metrópótló buszok beszerzése körüli kínkeserv, az orosz szerelvények erőltetése, a sportberuházások mindenek elé helyezése, a Liget projekt teljesen érthetetlen ötletszerűsége és a Városliget ezzel párhuzamos államosítása – hogy csak néhány példát említsünk – azt bizonyítja, hogy a saját oldali városvezető jutalomból kapja azt a kormánytól, amit az ellenzéki büntetésből.

Fel voltunk tehát készülve arra, hogy mi fog történni, ha Budapest nem a kormánypárt jelöltjeire szavaz a tavaly októberi választáson. Mégis, a bosszú mértéke és jellege azt is megdöbbentheti, aki egy évtized alatt már beletörődött, hogy az illiberális állam nemcsak a demokratikus intézményrendszert, hanem az állampolgári létbiztonságot is képes semmibe venni, ha a hatalom megőrzése a tét.

Az csak egy jelenség – habár igen jellemzően festi föl, mit gondol a sportszerűségről egy sportmániás kormányfő –, hogy a főpolgármestert nemcsak a kormánysajtó és az úgynevezett közmédia pocskondiázza végtelen körökben, hanem maga a miniszterelnök is infantilis, útszéli jelzőkkel gúnyolja, mintha nem is példátlan járványhelyzet lenne, hanem valami cserkésztábori számháború a kiserdőben. Az azonban már dermesztő, hogy ezt a járványt két dologra használta fel habozás nélkül a kormány: az ellenzéki önkormányzatok ellehetetlenítésére és Budapest afféle „bűnös városként” való körülárkolására.

Az iparűzési és gépkocsiadó einstandolása, a parkolás – minden európai gyakorlaton túli – ingyenessé tétele, a kerületeknek már odaítélt támogatások visszavonása természetesen lehet jogos lépés is ilyen nehéz időkben, de a képet azért sajátosan árnyalja a tény, hogy Pécsnek egy komplett stadionra is csurrant-cseppent, miközben Budapesten a Lánchíd felújítása eshet kútba pénzhiány miatt. És még így is lehetne véletlen, ami a tavaszi hónapokban történt, ha a járvány kezelésének minden apró momentumából nem az derült volna ki, hogy a koronavírus csak az egyik ellenség ebben az országban. Ezt tanúsítja, ahogy Pesti úti idősotthon tragédiáját szinte vérváddá fújta fel a kormány kommunikációs apparátusa, miként az a végtelen felelőtlenség is, amellyel a főváros által kért információkat heteken át visszatartotta az Operatív Törzs. Nehéz ebből másra gondolni, mint hogy az a testület is részt vett a főpolgármester „alkalmatlanságának” bizonyításában, amelyre minden magyar állampolgár kénytelen volt rábízni az életét.

Ha ez marad a csapásirány, nagyon nehéz évek várnak a fővárosra. Hiszen rengeteg a megoldatlan ügy, az eldöntésre váró kérdés, ahol csak a kormány és a főváros együttműködése révén lehet előre lépni. És nemcsak az olyan tízmilliárdos apróságokra gondolunk, mint az augusztus 20-i tűzijáték, amely helyett a levegőt kevésbé szennyező, a házi kedvenceket nem halálra rémítő fényfestést javasol Budapest vezetése. Hanem itt van például az airbnb-iparág, amelyet padlóra küldött a járvány, ami viszont nem várt alkalmat is teremtett a hatékony szabályozás és a korrekt adózás bevezetéséhez, valamint a belső városrészek lakóinak valamelyes tehermentesítéséhez. Vagy például a dunai hajózás, amelyre egy évvel ezelőtt reflektorfényt vetített a Hableány katasztrófája, de a kormány azóta sem partner a kikötők újraosztásában, a szállodahajóknak a Belvárosból való kiszorításában.

Ha a járvány továbbra is kegyes lesz Budapesthez, akkor elmondhatjuk, nagy szerencsénk volt; olyan nagy, hogy jobbra fordult a sorsunk, mint amilyet az országunk vezetése szánni látszott nekünk. Ebben az esetben pedig az élet visszatér a régi kerékvágásba, és nem egy láthatatlan kórokozó, hanem a nagyon is látható problémák kapcsán derül ki, karanténban marad-e BUDAPEST