Sétálni, biciklizni kell és nézelődni!

Interjú Zubreczki Dáviddal

Sokan szerettünk bele Budapestbe Zubreczki Dávid Urbanista blogján keresztül. Egy városi séta során megtapasztaltam varázserejét, amelyet addig írott szövegeiből ismertem. Építészeti mesemondónak nevezi magát, aki egy profi urbanistához hasonlóan odafigyel a főváros minden rezdülésére, aztán beszámol annak fontos életeseményeiről.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a városépítészettel, az urbanizmussal, és hogyan lettél az Urbanista bloggere?

– Gödöllőre jártam a Környezet és Tájgazdálkodási Intézetbe a Szent István Egyetemre. Ott kezdtem el komolyabban az építészettel foglalkozni. Utána a Műszaki Könyvtárban szakszerkesztőként kaptam állást, település- és térségfejlesztés témájú kiadványaikat készítettem.

Amikor a kétezres években elindultak a blogok Magyarországon nagyon élveztem ezeket olvasni. Azt gondoltam, hogy ezeket biztos profi szakmabeliek írják, ezért fel sem merült bennem, hogy én is belefogjak. Kerestem városépítészettel, urbanizmussal foglalkozó blogot, de nem találtam ilyet. Volt az Indexnél egy ismerősöm, akivel együtt zenéltünk és ő mondta, hogy szeretnének indítani egyet, csak nincs rá emberük. Megkérdezte, lenne-e hozzá kedvem. Akkoriban nem volt elég jó blogos tartalom ahhoz, hogy kitegyék az Index címlapjára, ezért karoltak fel új témákat, így indíthattam el az Urbanistát 2008-ban.

– Mit gondolsz, mi tesz valakit igazi urbanistává?

– Arról egy igazi urbanistát kellene megkérdezni. Ez egy komoly szakma, amelynek a műveléséhez diplomát kell szerezni, semmiképp sem szeretném magamat annak nevezni. Én soha nem foglalkoztam várostervezéssel. A blogom miatt ragadt rám, hogy én vagyok az Urbanista.

– Az ImagineBudapest egyik sétáját vezetted a nyáron, ott találkoztunk először, ahol úgy definiáltad magad, hogy építészeti mesemondó vagy. Ezzel a megnevezéssel már tudsz azonosulni?

– Igen, végre tudom definiálni, amit csinálok, mert sokáig kerestem a jó megnevezést. Mióta nincs Urbanista, nem szeretem bloggernek mondani magam. De újságírónak sem, mert nem vagyok szakmabeli, ahogy az építészetben sem. Most próbálom megtalálni azokat a formákat, amelyek közel állnak hozzám, illenek a mesemondáshoz. A városi séták pont ilyenek. Újságcikkeket, blogbejegyzéseket írok, könyvekbe is belevágtam, csinálom az Instagramomat, Facebookomat, tehát sok csatornán, de tulajdonképpen ugyanazzal foglalkozom.

– Korábban is vezettél városi sétát vagy most először próbáltad ki magad ebben a szerepkörben?

– A közönség elé kiállni és beszélni nem volt új, mert nagyon sokáig zenéltem, és a zenekar frontembereként a fesztiválokon több száz vagy ezer ember előtt álltam színpadra. A szövegek rögtönzése mindig jól ment, nagyon szerettem, ráadásul a közönség is élvezte. Hiányzott ez a fajta interakció. Jó dolog, hogy eljutsz az írásoddal akár 100 ezer emberhez – ennyien olvasták egy-egy cikkemet, mikor az Urbanista az Indexnél volt –, de egészen más mikor húsz-harminc embernek mesélsz a városról.

– Hogyan lehet építészeti mesemondóként izgalmassá tenni Budapestet vagy az urbanizmus témát?

– Bármit érdekessé lehet tenni, ha valaki jól mesél. Egy cikkben úgy kell beszámolni egy témáról, hogy vicces, lenyűgöző legyen és felhívja a figyelmet olyan dolgokra, amire más nem gondol. Az a titkom, hogy olyan témát választok, amibe teljes egészében bele tudom ásni magam, aztán abból leszűröm a nagyközönség számára érdekes dolgokat, és azt továbbadom. Ezt a szűrőt ráteheted bármilyen témára, legyen képzőművészet vagy ökológia.

– Milyen budapesti helyszínt ajánlanál egy lelkes kezdő városi felfedezőnek?

– Rossz vagyok kedvencben, nem tudok ilyet megnevezni meg nem is szeretek. Először is szerintem van ez a turista betegség. Szeretek lázadozni, úgyhogy ebben is fogok a trend ellen, mármint hogy „mit néznél meg a fő látványosságokon kívül?” Mert az ember olyan helyekre szeretne eljutni, amiket a többiek nem láttak még. Szerintem ez hülyeség! 99%-ban azért lettek a fő látványosságok a fő látványosságok, mert tényleg azok a legjobbak.

Ha eljössz Budapestre, van három napod és nem a fő látványosságokra szánod, akkor nem láttad a várost. Menj fel a várba, nézd meg a panorámát, sétálj le a Várkert Bazáron keresztül, menj át a Lánchídon, nézd meg az Országházat, sétálj az Andrássy úton. Sok budapesti sem csinálta meg ezt puszta élvezetből. Esetleg amikor szerelmes és andalogva randizik. De utána elfelejtik látogatni ezeket a helyeket. Nem véletlenül kerültek fel ezek a látványosságok a képeslapokra.

– Mondj egy olyan új fejlesztést Budapesten, amit nagyon szeretsz!

– A négyes metró mint építészeti alkotás nagyon érdekes. Akik kicsit nyitottak a kortárs építészetre, korosztálytól függetlenül, azoknak tetszik vagy izgalmasnak találják. Rendhagyó városi túra, ha lemész az egyik végállomáson és állomásonként kiszállsz, felmész a felszínre.

– Van olyan városi újdonság, aminek átadását már nagyon várod?

– Kíváncsi vagyok, milyen lesz a Földművelésügyi Minisztérium, most kezdik el a felújítását. Igaz, hogy nem sikerült teljesen átvinni a Nagykörút forgalomcsökkentési projektet, de jó lenne látni, sikerül-e a Nagykörutat feléleszteni. Aztán mi lesz a rakparttal? Vajon megnyitják-e a gyalogosoknak? És ha igen, akkor meg tudják-e tölteni élettel. Nem is az egyes épületek izgalmasak a közeljövőben, hanem ezek az utak. A Rákóczi út tengely 10–20 éve lóg a levegőben.

– Nyomtatott sajtóba és online felületekre is írsz, mit gondolsz a kettő viszonyáról?

– Nem nagyon érzek közte különbséget. Természetesen alapvető szerkesztői és újságírói különbségek azért fellelhetők, például a címadásban. De abban, hogy hogyan fogalmazok, milyen témát dolgozok fel, számomra nem különbözik.

– Mit gondolsz milyen jelentősége és feladata van ma a Budapest folyóiratnak?

– A nyomtatott betű egy luxustermék. Nem pejoratív értelemben mondom, hanem ahogy megvehetsz egy konfekciós ruhát vagy valami lakberendezési tárgyat az Ikeában, de megvásárolhatod egyedi tervezésben is, ha megengedheted magadnak. Elvileg ugyanazt tudja mindkettő, ráülsz arra a székre vagy belebújsz abba a nadrágba, de más az érzeted.

Írok egy sétakönyvet a budapesti templomokról, ha minden jól megy, karácsonyra jelenik meg. Úgy gondolom nem a legkényelmesebb egy könyvvel bejárni a budapesti templomokat, mennyivel egyszerűbb egy applikáció. De mégis megvenném, mert jó érzés kézbe venni. Szerintem a nyomtatott sajtó egy ugyanilyen elegáns kiegészítő. Egészen más élmény leheveredni és lapozgatni, mint a telefonon olvasni ugyanazt.

– Mit tanácsolsz azoknak, akik írásaidat olvasva nekiindulnak a városnak, miként kezdjenek neki?

– Szuper lehetőség, hogy a Kiskörúton belüli részt Bubival be lehet járni. Most, hogy ilyen jó áron használható a városi közbicikli, azzal közlekedem, és nem megyek le a belvárosban a metróba. Az előbb azt mondtam, hogy menjünk le, de miután végignéztük a 4-es vonalat, azonnal jöjjünk fel, mert ha felszínen megy az ember, például biciklin, sok dolgot észrevesz.

Buszról és villamosról is jól lehet nézelődni, részleteket megfigyelni. Épített útvonal szempontjából a 2-es villamos a legjobb járat. Buszok szempontjából az 5-ös. Vagy a 7-es buszcsalád, ami Újpalotáról indul, és keresztülmegy a városon egészen Kelenföldig. A másik kedvencem a Blaháról indul, keresztülvág a gettón, látod a legkeményebb Pestet, átmegy a Tisztviselőtelepen, a Népligeten, jön a kőbányai gettó, utána bemegy a Wekerle-telepre, és végül Pesterzsébeten ér véget, ahol már a lovaskocsi jön szembe veled.

Egy-két kilométer nem nagy táv, könnyen legyalogolható, bármilyen cipőben megtehetjük. Így rögtön kinyílik a város. Nem a célzott városnézés a legérdekesebb, hanem amikor felfedezel valamit. Amikor külföldre vagy vidéki városba látogatok, megnézem a látványosságait, de majdnem mindig szembejön valami, amire nem is számítok. Amibe belebotlok, és igazán lelkesedem, aztán sokszor arról írok, amiről nem is terveztem. Ezeket csak akkor tudod felfedezni, ha megadod az esélyt neki. Sétálni, biciklizni kell, és nézelődni!