A festőfejedelem

Benczúr Gyula a 19. és a 20. század közt

Benczúr Gyula (1844. január 28. – 1920. július 16.) a 19. és a 20. század közt. A festőművész munkássága különös időre esik. Talán soha nem történt olyan látványos és hirtelen változás a művészetben, mint a 19. század utolsó harmadában néhány évtized alatt. A historizáló akadémizmus presztízse az egekbe emelkedik, az akadémiákról kikerült festőzsenik óriási hírnevet és hihetetlen árakat érnek el. Ez a festőfejedelmek kora, de ezek a matadorok nem a legprogresszívebbek, miközben az új stílusok alkotói nyomorognak.

Hunyadi László búcsúja Forrás: Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria

Benczúr bemutatkozása Pest-Budán igazi művészeti szenzáció volt az 1867-es párizsi világkiállításra készülődés idején. A huszonhárom éves müncheni festőnövendék első Pesten kiállított műve a Hunyadi László búcsúja váratlanul bukkant fel. A Vasárnapi Ujság ünnepli, a Fővárosi Lapok jövendölése szerint alkotója „nem fog soká ismeretlen maradni!” A valóság illúzióját adó történelmi jeleneten a forma tartalommá válik, a főalak monumentalitása fokozza a bukás megrendítő érzését, amiben a hazai közönség a magyar sors beteljesülését látta.

A magyar festők Münchenben léptek először Európa nyilvánossága elé, egy olyan nemzetközi mezőnyben, amely messze megelőzte a számunkra mindaddig mértékadó Bécset. A bajor uralkodó támogatását élvező müncheni Akadémia Európa egyik vonzó művészeti központja. Az egész kontinenst behálózó, sőt a tengerentúlra átnyúló műtárgypiaca óriási mennyiségű festményt szívott fel. Benczúr müncheni tanára a kor kimagaslóan sikeres művésze, Carl von Piloty (1826–1886) professzor, aki látványosan megtörte az ideafestészet uralmát. Sodró lendületű kompozíciói hús-vér embereket ábrázolnak, az általa közvetített új jelszó a realizmus és a kolorizmus. Mester­iskolájából egyenes út vezetett a sikerhez, a világhírhez. Innen repültek ki a német-osztrák – sőt a magyar – festészet későbbi meghatározó egyéniségei, nem egy majdani milliomos művész. A Hunyadin látható ,,tragikus, ám felemelő búcsú” kedvelt művészi probléma e körben, amely igen alkalmas a divatos pszichologizáló felfogás érvényesítésére. A Hunyadi előterében térdeplő, háttal látható figurán, annak bravúros ecsetkezeléssel előadott, ragyogó atlaszselyem ujjasán bontakoznak ki először Benczúr anyagfestő erényei. Erre az alakra érdemes felfigyelni, mert a későbbi Benczúr képek vissza-visszatérő, térértelmező motívuma lesz. Benczúr rövidesen a legmagasabb körökből kapott megrendeléseket, képeit jórészt amerikai és angol vásárlók vették meg. A Benczúr-életmű ekkori kiemelkedő darabjai a családtagjairól, rokonairól készült portrék, amelyeken az osztrák Hans Makart (1840–1884) hatására rőt színű árnyékolást használt.

II. Rákóczi Ferenc elfogatása Nagysáros várában Forrás: Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria

1869 nyarán jött el a müncheni művészeti élet korszakos eseménye, a mintegy 3000 művet felsorakoztató nemzetközi tárlat, ahol a franciák elsöprő sikert arattak. A barbizoniak szabadban készült, levegős plein-air képei kiváltották a müncheni tájfestők lelkesedését. Benczúr itt mutatta be a II. Rákóczi Ferenc elfogatása Nagysáros várában című művét, amely általános figyelmet keltett. A jelenet pikáns, a kastély hálószobája egy intim, kissé fülledt családi jelenet keretéül szolgál. A mű tipikus müncheni darab, a történelmi festészet mindenütt sokat ostorozott zsánerszerű felfogásában. A kolorit, a különféle kelmék előadása csodálatra késztet. E festőiség azonban Pesten váratlan kifogásokat ébreszt, nehezményezik, hogy a drapériák kultusza az eszme kárára kerül előtérbe. Ám a közönség, a vásárlók szívesen részesülnek ebben az érzéki gyönyörűségben. Bár vételára 2400 Ft – óriási összeg – volt, azonnal elkelt, a román király vette meg.

Ekkor a képzőművészet világszerte legtiszteltebb ága a történelmi kép, ráadásul nálunk e műfaj az egész nemzetet érintő, ellenzéki töltésű eszméket közvetít. De a politikai helyzet változása lassan a helyükre terelte a társadalmi mozgásokat, és az 1860-as évek után az elhivatottság önmagában már nem volt elegendő a művészi sikerhez. Az alkotásnak egyre inkább a művészet saját eszközeivel kellett hatnia, és ezt Benczúr művei látványosan bizonyítják.

A kiegyezés után magyar földön is megszületett a rég áhított állami támogatás rendszere. A Kultuszminisztérium első ízben 1869-ben 100 arany értékű pályadíjat tűzött ki történelmi vázlatokra egy dicsőséges nemzeti panteon kialakítása érdekében. Benczúr a pályázat témasorának eszmei alapját képező Vajk megkeresztelése jelenetet választotta, amely hagyományos szimbóluma annak, hogy Magyarország a kereszténység felvételével Európa művelt nemzeteinek közösségébe lépett. A festmény el is nyerte az első díjat.

Vajk megkeresztelése Forrás: Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria

Benczúr az akadémiai évek után több tanulmányutat tett nagy művészeti központokban, és ennek hatására kezdett rokokó tárgyú képek festésébe. Már folyamatosan kiállított külföldön, elsősorban Londonban, de ha csak tehette jelentkezett Magyarországon is. Ekkor kezdődik a Bourbonokkal foglalkozó sorozata. Eltűnik a tragikus hang, helyette megjelenik egy intim világ mint kibontakozni kezdő egyéni stílusa. A XV. Lajos és Dubarry sorozaton megszabadul a súlyos árnyékoktól, és ragyogó drágakő-színeket, színes reflexeket használ. Új hang a frivolitás, a gúny, a deheroizálást végletekig feszítő groteszk vonás.

1875-re elkészült a várva-várt pompázatos magyar történelmi kép, amelyet bármely nemzet előtt büszkén lehet felmutatni. A Vajk megkeresztelése festmény végleges kialakítása a hetvenes években lezajló ideológiai változások dokumentuma. 1869-ben az első, díjnyertes vázlaton kissé keresetten megoldott, színpadszerű térben a keresztelőmedence szélébe kapaszkodó Vajk kiszolgáltatottságot, Szt. Adalbert püspök kéztartása pedig erőszakot éreztet, és ezt az érzést megerősíti a pogányok gyűlölködő, lázadó csoportja. A második vázlaton a heves érzelmek lecsendesülnek, és inkább egy szomorú drámát látunk. De mennyire más a hat év múlva elkészült, barokk ünnepélyességű festmény! Az ellenzékiség lefoszlott róla, és a Nyugat előtti meghajlássá módosult, az erőteljes ifjú férfi formájában megjelenő Vajk megalázkodik, hogy felemeltessék. Vajk pompás hátaktjának meztelensége bizsergetően bontakozik ki a vörös selymek és bársonyok közül, a keresztelő püspök aranybrokát palástja az egyik legkiválóbban megfestett magyar képpé teszi a művet.

De Benczúr pályájának alakulása nem ebben az irányban folytatódik. A Dubarry-sorozat 1875 tavaszán megtetszett II. Lajos bajor királynak, aki foglalkoztatni kezdte a festőt. A király herrenchiemseei nyári palotájába készült művek Benczúr művészetének gyöngyei. Festőiek, gazdagok, – ezért sajnálatos, hogy mindmáig nem foglalták el helyüket az életműben. A hagyomány szerint a fejedelmi honoráriumok ellenére festőnk e munkáit nem szerette, mivel a király mindenkor agresszívan érvényesítette elképzeléseit művészeivel szemben. A műkereskedők nem tudták megfosztani művészi szabadságától, ám úgy tűnik, a király igen. A bajor udvar megbízásai itthon nagy presztízst szereztek neki, hisz hazánkfiai a század eleje óta vágytak a magyar géniusz Nyugaton való elismerésére.

Wekerle Sándor Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok

1876-ban Piloty ajánlására kinevezést kapott az akadémiára. Benczúr ezt csak úgy vállalta, ha megtarthatja magyar állampolgárságát. Ekkoriban kezdett portrémegrendeléseket kapni magyar földről, és az 1880-as évektől jön el arcképfestészetének kiemelkedő korszaka. Ezek az utolsó évek, amikor az eredetiség kérdése még fel sem merül. Festőnk egyik tragédiája, hogy a paradigmaváltás az ő életében következett be, és ezt nem vette észre. A nyolcvanas években Rubens követése természetes, sőt dicséretes alkotói módszer, ám élete végén már az eredetiség hiányának fogták fel, és gúny tárgya lett.

Budapesten hiányzott a felsőfokú mester­iskola, s amikor napirendre került a létesítése, vezető tanárának Benczúr Gyulát ajánlották. A legjobbkor jött a lehetőség, mivel II. Lajos király zsarnoki megrendelései egyre jobban nyomasztották, és a müncheni akadémián sem volt remény a feljebb jutásra. 1883-ban végleg hazatért, húsz év után elhagyta Münchent.

1882-ben az Akadémia kiállítótermeiben magyar arisztokratákat ábrázoló portréiból tárlatot rendezett, amely jelentős reklámértékkel bírt. Egy csapásra ő lett Pesten az első számú arcképfestő. Megfestette Andrássy Gyula, Eötvös József, Forster Gyula, Szapáry Géza, Trefort Ágoston és mások hivatalos portréját. E képmásain előkelő nyugalom, meleg galériatónus és reprezentatív előadás mutatkozik. Ezután jelentkeztek az udvar megrendelései, a főhercegek, sőt a király részéről. Árai e körnek és a müncheni piacnak megfelelően alakultak, olyan honoráriumokat kapott, amelyekhez hasonlókat egyetlen más hazai mester sem. Legrangosabb feladata ekkor a Budavár visszavétele 1686-ban című kompozíció, amellyel a főváros Buda töröktől való visszavívásának 200 éves jubileumát kívánta megünnepelni. A vezetőség pompázatos és dicsőséges képet kívánt, de a honorárium – 24000 forint – következtében (annak hiányában) a festés megszakadt. A főváros nem mondott le a műről, közelgett a Millenniumi Kiállítás, ahol külön pavilonban kívánták bemutatni Budapest szédületes fejlődését, és fő dísznek a pompásnak ígérkező Benczúr festményt szánták. E jegyben már elfogadható volt a példátlan tiszteletdíj, és a mű 1895-re el is készült. A kompozíció nem a harc drámai konfliktusát, hanem az utána következő ünnepélyes pillanatot merevíti ki, a jelenet, mint egy nagyhatású operafinálé, enyhén lejtő, színpadszerű térben tárul fel. A kép tudományos tanácsadókkal megalapozott történelmi realizmusa összefonódik a színezés romantikájával, és mindez együtt káprázatosan ünnepélyes, lelkesítő hatást tesz. A pesti sajtó azonban ismét fanyalog: ez a vászon nem a magyar hősök dicsőítésére készült! A várva-várt nagy alkotás művészi eszközei nem meggyőzőek, megoldásait felszínesnek tartják. De az alkotás a közönségtől hatalmas ünneplést kapott, ilyen világszínvonalú minőséget Pest ,,hazánkfiától” még nem látott. A művet az 1900-as párizsi világkiállításon Grand Prix-vel tüntették ki.

Benczúr nemzetközi jelentkezéseinek se szeri, se száma. Reprezentatív képmásai sorra kapták a kitüntetéseket külföldön. Mindezek betetőzéseképp a király többször megfesttette magát vele, a festő epreskerti műtermének gyakori látogatója lett.

Tisza István Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok

A kilencvenes évek végére rögzült Benczúr azóta is élő kettős megítélése: egyesek dühödt haraggal elutasítják, mások mámorosan lelkesednek érte. A 20. század hajnalán mind jobban kibontakozik a magyar avantgárd. Nagyobb távolságot, mint a fiatalok művészete és Benczúr képei között van, el sem lehet képzelni. Talán ma már nem becsüljük le a konzervatív alkotót, mivel a kor művészete csak vele teljes, még ha egyes fiatalok el is akarták tüntetni a föld színéről. Bár anakronisztikusan, de Benczúr műve századok mulasztását pótolta. Munkássága összekötötte a magyar művészetet a Nyugattal, meghódította a közönséget, ami az új irányzatoknak nem sikerült volna. Itthon a művészi törekvések sokkal inkább egymásra torlódtak, mint Nyugaton. Szinte minden egyszerre van jelen, a közönségnek sem ideje, sem tudása nincs váltani. Még alig szokták meg, hogy a művészet jelenléte a polgári lét velejárója, máris olyan műalkotásokkal szembesülnek, amelyek előtt gyakran még a hozzáértők is értetlenül állnak. Csoda-e, ha a hivatalos megrendelő ízlése rendületlen, amint a szélesebb közönségé is, és a Benczúr elleni támadások végül is nem érintik sem a mester államilag támogatott státuszát, sem a magánmegrendelők érdeklődését.

Ebben az ambivalens helyzetben olaj a tűzre, hogy a századforduló idejének egyik legnagyobb festői feladata – és honoráriuma – jut Benczúrnak, amikor minisztériumi megbízást kap egy nagyformátumú kortárs történelmi jelenet megfestésére, a Millenniumi hódolat (A főrendiház üdvözli az uralkodópárt a Millennium alkalmából) című műre. A hatalmas festmény ma a Gödöllői Királyi Kastély dísze. A lenyűgözően dekoratív tablóval – több mint 70 személy szerepel rajta – az igen kisszámú magyarországi hivatalos képállomány rangos tárgyat nyert, ez is tényleges hiányt pótolt. De nem mindenki vélekedett így. Kertelés nélkül ki kell mondani, hogy Benczúrt fojtogató irigység vette körül. Barabásról azt emlegették nagy elismeréssel, hogy elsőként sikerült művészetéből megélnie hazájában, Benczúr pedig elsőként szerzett ebből jelentős vagyont.

A századforduló után reprezentatív portréfestészete a legelismertebb. Női arcképeinek gazdag előadása a régi barát, Makart művészetét idézi, különösen áll ez a Benczúr-portrék mindenkori sztárja, Károlyi Lászlóné dús szépségű képmására. Egészen más Erzsébet királyné portréja, amelyen az ekkor már halott királynét fiatalon, karcsún látjuk, fekete csipkeruhában, arany háttér előtt, és nem tagadható, hogy a vásznon meglebben a szecesszió. A képmások karakteres vonulatát adják a pénzvilág és a kultúra nagyjainak portréi. Méltóságuk és reprezentációjuk mind a díszmagyaros, mind a polgári ruhás kompozíciókon megnyilvánul, jelezve, hogy a polgárerény nem alábbvaló a születési rangnál, és a képmások puritán megformálása, az ecsetkezelés mozgalmassága a jellemrajz hitelességével egészül ki. Mikszáth Kálmán, a régi barát egyik ábrázolásán a világfi képviselő jelenik meg, lazán, elegánsan, nyitott pózban, egy másikon a kompozíció zártabb, visszafogottsága által az idős író mintegy felmagasztalódik. Az utóbbi székfoglalónak készült, amikor a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta a festőt. A sorozat politikus-arcképei közül kiemelkedik Wekerle Sándoré, őt mint a magyar társadalom egyik modernizálóját céltudatos tartásban, jövőbe tekintő szemekkel látjuk, harmadszori miniszterelnöksége előtt. Tisza István portréin pedig szinte megtestesül a politikus kettős kötődése, a liberális arisztokrata, a modern joguralom híve, aki egyben a konzervatív társadalmi rend engesztelhetetlen őre is. Polgári ruhás portréján 1910-ben egy energikus, tetterős férfi tűnik fel laza tartásban – míg 1915-ben a Parlamentbe készült mű Tiszát a háború idején, mint Magyarország miniszterelnökét a tragikusan letűnő világ szimbólumaként ábrázolja.

Mátyás fogadja a pápa követeit Forrás: Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria

A festő élete végére maradt a legnagyobb feladat, az átépített budavári palota Mátyás termébe szánt históriai képsorozat. Nyolc hatalmas festményt rendeltek a nagy Corvin életéből. Sajnos a képek többsége vázlatban maradt, csak a Mátyás fogadja a pápa követeit és a Mátyás király bevonulása Budára című művek készültek el. Megformálásuk a quattrocento emlékét idézi, Mantegna világát, amelyet a legmegfelelőbbnek ítéltek Mátyáshoz. Az alkotások minden progressziótól távol álló mestermunkák, a historizmus végső kifutását jelentő kompozíciók.

Az életmű áttekintése után nem lehet kétséges, hogy nagyon nehéz a historizmus alkotóinak megítélése, mert sok kutatásnak, elvi tisztázásnak kell még megszületnie egy helytálló kép kialakításához. De addig is, élvezzük a Benczúr-művekben feltáruló esztétikai értékeket, akár úgy is, mint a modernizmus ellentétpárját, ami ellen a korszak nagy művészi forradalmai lezajlottak. Kétségtelen, hogy a méltó ellenfél azok rangját is emeli.