Messze van a Mester utca vége

Megríkatott tisztet, bakát, munkaszolgálatost a nagy orosz télben

Hajnalra mínusz harminc fokra ébredtek. Az orosz télben már nemcsak a sebesre vert és lyukas rongyokban járó munkaszolgálatosok fáztak, a bélelt kesztyűt és csizmát viselő tisztek is dideregtek. Többen bosszankodtak, hogy jégvirág nyílt a bajszukon, a keretlegényeknek pedig erősen vacogott a foguk. Talán ezért is fordulhatott elő, hogy karácsony közeledtével még a főhadnagy edzett lelkét is megkörnyékezték az érzelmek, és hirtelen azt parancsolta, hogy hozzanak elé három zsidót az istállóból. A kiválasztottak között volt Pest legvirtuózabb dobosa, Pubi, aki nem is oly rég még az Országház Grillben ütötte a ritmust, aztán ott volt Wirth Pali a Színházi Élettől és Lendvai Laci, aki ez alkalomból megpróbálta letessékelni magáról a szemtelen tetveket.

„Nekem itt karácsonyra színház legyen!” – hangzott a századparancsnok szájából az ukáz, ami ellen még háborús helyzetben sem lehetett apelláta. Amikor pedig megkérdezték mezítelen fagyos lábbal álldogálva, hogy a teátrumot kosztümben vagy anélkül kívánja-e a feljebbvaló, a hadnagy kicsit zavartan mindössze annyit mondott, hogy majd előkeresteti Stary Oskolban az otthonról kapott ruhacsomagokat, így lesz mivel eltakarni csontsovány tagjaikat. 

A halál árnyékában született tréfák és a revüműsor egyik legemlékezetesebb része kétségkívül Pubi dobszólója volt, ahogy a pajta színpadán konzervdobozokon az orosz frontra varázsolta az afrikai forróságot, majd a boleró és a tangó lüktetését, és mindezt kopaszra nyírt fejjel, negyvenkilósan, önkívületben. Aztán négy munkaszolgálatos fiú régi pesti slágereket énekelt, melyek budapesti utcákról szóltak. Hogyha jársz a Váci utca csillámló során..., Király utca százegy alatt, lakik az a cukorfalat…, Van a Bajza utca sarkán egy kis palota…, Éjjel az omnibusz tetején…, Messze van a Mester utca vége…

Ennek volt a legnagyobb sikere.

Mert ezen a szörnyű éjszakán a dallamok szövetébe bújva gőgös tisztnek, szegény közlegénynek és izraelita munkaszolgálatosnak egyaránt megjelent a drága elhagyott otthon: Budapest tündérország.

Vajon sejtette-e bármelyik dal komponistája, szövegírója, hogy eljön majd a nap, amikor ezekre a dalokra egy egész század sírni fog?

Ezt a jelenetet György István Fegyvertelenül a tűzvonalban című emlékirata alapján elevenítettem fel, csak hogy el tudják képzelni, egy pesti kuplé, pajzán vagy éppen csak mulatós sláger milyen erős érzelmet képes kiváltani az emberből egy-egy drámai pillanatban. Különösen, ha valaki olyan pestimádó fajta. Mert vegyük például az utolsónak említett italozós nótát, a Messze van a Mester utca vége címűt. Miért lett ez a spicces sláger olyan kedvelt évtizedeken keresztül?

Az orfeumok, kacér lokálok és kabarék búfelejtő hangulatát idézi az öreg tintarajzos kotta 1929-ből. Grósz Alfréd és id. kis- és nagybudafai Kalmár Tibor szerzeményének hangjegyes változatát a Sternberg Hangszergyár (Rákóczi út 60.) adta ki. A nóta népszerűségét megjósolván nemcsak zongorára és énekhangra, de egy jól megalapozott döntéssel a kottát gitárra és ukulelére (ez utóbbi ugróbolhát jelent hawaii nyelvjárásban) is legyártotta. A borítón egy vitathatatlanul sármos úriember próbál feltápászkodni hason fekvő helyzetéből, kalapja kissé oldalra billen, sétapálcája, sálja a porban hever. Előtte egy üres üveg gurulóban. A részegség állapotát mintegy érzékeltetvén föléhajlik még egy lámpaoszlop, valamint kissé megrökönyödött testtartásban egy rendőr, aki papírral és ceruzával próbál szolgálatot teljesíteni az ittasan elterülő városlakó felett.

A nóta zenéjét az a Grósz Alfréd jegyzi, aki valamikor a Műegyetemre járt és eleinte afféle becsületes műépítészként kereste kenyerét, de aztán végérvényesen elnyelte a pesti éjszaka. Az egyik legsikeresebb kuplé- és dalszerző lett, akinek nevét öles betűkkel hirdették az orfeumok plakátjain, és akinek gramofonlemezeit vitték, mint a medvecukrot. Korabeli lexikonok a magyar dzsessz úttörőjeként is emlegetik. Nevéhez olyan művek zenéi kötődnek, mint a Dal a liftről („Mert a lift oly szűk és benne könnyen elszédül a nő, S jól tudjuk, hogy ilyen esetben minden férfi vakmerő!”) vagy a Heltai Jenővel együtt szerzett Azt üzente az anyád és a Vánkos dal című nóták, de említhetnénk a Ripityom!, Megfőztem a férjem, A pécskai cigánysoron vagy a Lizsé nóta című könnyed remekműveket is. Azt sem hagyhatjuk ki, hogy Grósz Alfréd a filmzenék terén is jeleskedett (lásd: Iza néni, 1933). Különösen sok dalt szerzett az orfeumok csillagának, Gyárfás Dezsőnek és a húszas években majd’ egy évig zenei vezetője volt a Drechsler Palota pincehelyiségében működő Faun Kabarénak, ahol a bársonyhangú Sebő Miklós is énekelt.

A dióbarna szemű, ábrándos képű színész (későbbiekben énekművész) lett a Messze van a Mester utca vége című dal sikerre vivője. Salzberger József és Kohn Szeréna fiának különösen szép volt a kézírása, így nem csoda, hogy Miklós először grafikusként tanári oklevelet szerzett, majd iparművésznek tanult. Aztán valahogy ő sem tudott a csendes és elmélyült munkánál megmaradni, mert 1920-ban elvégezte a Vígszínház színiiskoláját, és egyre többször fakadt dalra a pesti holdfényben. Már képzett teátristaként vonult be katonának, ahol megszületett tollából a híres katonanóta, a Százados úr haragszik a bakára…

A szolgálati idő letelte után az ígéretes baritont és prózai tehetséget az Intim Kabaré igazgatója szerződtette le, majd ezt követte a Faun Kabaré és a Bonbonniére színpada. A gazdasági válság miatt volt az életében olyan időszak, amikor reggel 9-től délután 6-ig szürke banktisztviselőként kereste a napi kenyérrevalót, majd éjszakánként kabarékban szerepelt és énekelt.

A döntő fordulatot a berlini nagy gramofongyár ajánlata jelentette életében, amikor is több lemez beéneklésére szerződtették. Ettől kezdve otthagyta a fináncokat és fényes karriert futott be dalok, műdalok, nóták, filmslágerek és táncdarabok éneklésével. Százával készültek felvételei az Edison Bell, a Parlophone, az Odeon, a Kristály és a Radiola lemezcégek megbízásából, és ő énekli a Meseautó címadó dalát is a lillafüredi jelenetnél. Nagykörúti kávéházakban, orfeumokban, hangversenytermekben és a rádió hullámhosszán évekig súgta, búgta lányoknak és szépasszonyoknak a biztos receptet, miszerint Szívbajok ellen, kisasszony, szedjen tangót… Nem meglepő tehát, hogy előadásában a Messze van a Mester utca vége kezdetű borízű pesti sanzont is megkedvelte és igen gyorsan szájára vette az úri és kevésbé úri nagyközönség egyaránt.

Mert miről is szól ez a dal?

„Pincér! Hozza ide a kabátomat! – Minek tetszik sietni nagyságos úr? Hiszen még záróra sincs ... Mert, tetszik tudni ... messze lakom, nagyon messze, inkább reggel jutok haza, mintsem este. Ritkán jutok reggel haza, inkább délbe, mert messze van a Mester utca, messze van a Mester utca, messze van a Mester utca vége. Tetszik tudni, az egésznek az a titka, hogy éjszaka tíz lokál van mindig nyitva. Oszt tíz lokálban van itóka, ezerféle, oszt, messze van a Mester utca, Mester van a messze ut... hopp, pardon! Bocsánat ... kis sajtóhiba. messze van a Mester utca vége.”

Ezzel a pár sorral már el is mondtuk a lényeget.

Mert id. kis- és nagybudafai Kalmár Tibor szövegének első két strófájából egykettőre kiderül, hogy a macskaköves ferencvárosi utca már a húszas években hosszúra nyúlt, és abban az időben sem szűkölködött kocsmákban avagy lokálokban, melyekre akkoriban is minden valamirevaló férfiembernek szüksége volt, hogy naponta méltósággal vállaira tudja venni a munka és a családi élet minden gondját, baját.

De mi annak az értelme, hogy messze van a Mester utca vége? Erre az a válasz, hogy a Mester utca végén lévő Ferencvárosi pályaudvartól nem messze indult útjára anno többek között a harminckettes sárga villamos, amivel egy külvárosi kapatos férfi, mondjuk egy pesterzsébeti, hazadöcöghetett. És mivel a pénzét jócskán elitta, a konflist pedig drágán mérték, nem maradt más választása, mint részeg fejjel elballagni a Mester utca (hajdani Temetőkert utca) végéig.

Ha most elsétálunk arrafelé, megállapíthatjuk, hogy már rég nem jár a harminckettes villamos, és lokálok helyett barkácsáruház, üzletközpont és edzőterem várja kertészkedők, vásárlók és izmos testre vágyók seregét. A legtöbben autóval érkeznek, nem hiányzik nekik a konflisló.

De ez a nóta talán még nekik is ismerős.