2020/4 szám (április)

Budapest és környéke Eötvös Loránd felvételein

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum márciusban tette publikussá egy újabb virtuális kiállítása keretében Eötvös Loránd eddig nem látott fotóit. A tudós fizikus egyetemi tanár, az MTA elnöke, a parlamenti főrendiház tagja a kísérletezések és az országházi munka mellett fotózott is, ha pedig tehette, hegyeket mászott Budapest környékén. Fotózta a kirándulásait az Alpokban, a Dolomitokban, a Tátrában is, de kísérleteit is megörökítette a Balatonon, a Ság-hegyen, az Alföldön. A tudós hagyatékából fennmaradt mintegy 2840 felvételt a múzeum az elmúlt hónapokban teljes körűen feldolgozta, kutathatóvá tette, egy erős válogatást pedig saját honlapján is közzé tett. A páratlan képek nemcsak az Eötvös-életút kutatói, hanem Budapest szerelmesei számára is igazi csemegék. Ezekből a budapesti és Budapest környékéi képekből válogattunk most.

Eötvös sokat kirándult a város környékén és a közeli településeken, a Pilisben, a Gellért-hegyen és ilyenkor vitte magával kameráját is. Dokumentálta a pestszentlőrinci (akkor még pusztaszentlőrinci) Eötvös-villában eltöltött pillanatokat, ahol első szabadban végzett kísérletét is végezte, de fotózta a békés családi hétköznapokat is. Olykor az Akadémia ablakából, vagy annak tetejére felmászva kifotózott a városra, a Lánchíd tövében álló raktárakra és hajókra. A Múzeum körúton lovaskocsik, sőt egyik képen még lóvasúti kocsik is felbukkannak. Fotózta a Duna-hidakat, a Tabánt, a Gellért-hegyet, innen nem egyszer a budai és pesti panorámát, vízimalmokat, az Elevátort, kirándulásain pedig a természet szépségeit. Eötvös fotóin tehát a város ismertebb épületei, hídjai, városrészei, utcái és benne a közlekedés is szépen reprezentált. A fizikus tudóst vélhetően valamelyest érdekelte ez utóbbi is, volt, hogy lányaival hosszú kerékpártúrára is indult a Dolomitokba.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum honlapján, a kiállítások, azon belül a virtuális kiállítások között elérhető Eötvös-felvételeket akár okostelefonról is böngészhetjük, emellett szöveges magyarázatokkal és leltári jegyzetekkel könnyítették meg a képnézegetés mellett a kutatásokat is. Most a Budapest folyóiratban olyan Eötvös-képeket mutatunk meg a városról és környékéről, amelyeket korábban még soha sehol nem publikált senki.

Eotvos 1

Templom Leányfaluban. A képet Eötvös zselatin emulziós üveglemezre készítette

Eotvos 2

Múzeum körúti részlet még lóvasúti kocsikkal

Eotvos 3

A Lánchíd pesti hídfője és környezete

Eotvos 4

Az Elevátor és környezete

Eotvos 5

Kilátás a Lánchíddal, a budai oldal házaival, a királyi palotával – annak átépítése előtt – és a dunaparti kikötőkkel, lerakatokkal

Eotvos 6

A pesti Duna-part úszó jégtáblákkal, az Erzsébet híd miatti átépítések kezdetén

Eotvos 7

A pesti fővámház még a Ferenc József (Szabadság) híd nélkül kofahajókkal

Eotvos 8

Pilisszentkereszt látképe híddal és templommal

 

Copyright © 2020 Budapest Folyóirat. Minden jog fenntartva.