MOME fekete-fehérben
A házak elmesélik a bennük zajló tevékenységet
Már az emblematikus, Farkasdy Zoltán és munkatársai (KÖZTI) által tervezett épület 1954-es átadása után pár évvel, majd újra és újra felmerült az igény a Magyar Iparművészeti Főiskola műhelyfunkcióinak bővítésére – hiszen a hagyományos kézműves szakok néhány műhelye a Zugligeti úttól távol, az Iparművészeti Múzeumban működött, ingázásra kárhoztatva a hallgatókat. Eleve korlátokat szabott a területen álló épületek funkciószervezése; a Farkasdy és munkatársai tervezte épület eredetileg egy középiskola, a Népművelési Gimnázium és Internátus számára készült, nem a művészeti felsőoktatásnak.
Pénz viszont egészen az új évezredig nem volt új műhelyépületek létrehozására.
Az 2006 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem nevet viselő intézmény nem csupán a szocialista-realista korszak egyik kiemelkedő művét, a helyi védettségű, A jelű főépületet jelentette. A Zugligeti út és a Budakeszi út által határolt területen az új évezred elején ott találjuk az A épülettől nyugatra álló, azzal egykorú, kaszárnyaszerű, háromszintes B tömböt; az 1845 körüli, műemléki, klasszicista stílusjegyeket mutató Gondűző villát; a Budakeszi úthoz közeli, négyzetes alaprajzú, egyszintes kisépületet (amelyet már Farkasdyék helyszínrajzán is látni); továbbá a Reimholz Péter által tervezett, tornácos homlokzatú kollégiumot. És végül, de nem utolsósorban, közösségi szerepe miatt említsünk meg egy nem-épületet: a kollégium „előterét”, a graffitizett betonfallal határolt árkot, az iskola legendás bulihelyszínét.
Az úgynevezett Műhelyház nyitányát – Nagy Tamás építész 2006 körüli vázlatait követően – 2008-ban Reimholz Péter tervei jelentették, amelyben a Műhelyházat a Zugligeti út felé nyitotta meg. Halála után (2009) özvegye, Csomay Zsófia és építésztársuk, Németh Tamás vette át az architektusi munkákat. Változtattak az eredeti elképzelésen, módosításuk elemi lépése volt, hogy a Műhelyházat a Budakeszi út felé is feltárták. A személybejárás irányát a Zugligeti út (a park), a személygépkocsi-közlekedést pedig a Budakeszi út felől jelölték ki. Ezzel a fordítással az intézmény telke „megnyílt” mindkét út irányába.
A Műhelyház terve azonban csak tűzoltást jelentett a sürgető helyigény kiszolgálásához, ráadásul a digitalizáció, a kreatív iparágak felértékelődése új helyzetet teremtett. Kopek Gábor, az egyetem akkori rektora számára egyértelművé vált, hogy nagyobb szabású beruházásra van szükség, olyanra, amely több évtizedre biztosítja az egyetem színvonalas, versenyképes működését.
Első lépésként a pavilon jellegű épületek csoportjából álló Technológiai Park (TechPark) megvalósítása volt a kitűzött cél a terület északi részén, a Budakeszi út mentén. Ez három épület: a Műhelyház, a Műteremház és a Médiaház lett volna. Végül utóbbi kettőt – gazdasági okokból – egy épületté formálták. Így jött létre 2016-ra a nagyjából négyzetes alaprajzú, egyszintes kis épület helyére a Műhelyház (végleges nevén MOME ONE), 2018-ra pedig a Média- és Műteremház (MOME TWO), a két sötétbarna, téglaburkolatos, híddal összekapcsolt „fekete ház”.
Lépjünk vissza 2012 januárjáig: ami akkor történt, az a későbbi beruházási ütemekre is döntő hatással bírt. A MOME ONE kivitelezésének elindulása előtti napon jelent meg ugyanis egy kormányrendelet, amely megszüntette Magyarországon a ppp-rendszerű beruházásokat (amikor közfeladatokat a közszféra és a magántőke együttműködésével valósítanak meg). Mivel a MOME fejlesztésének pénzügyi keretét éppen a ppp adta volna, az építés el sem indult, állva maradt másfél-két évig.
Az egyetem rektorának folyamatos kilincselése vitte az ügyet a 2014-es kormányhatározatig, amely kiemelt beruházási státuszba helyezte a fejlesztést. Ezzel új lendületet vett a TechPark megépítése, a sajtónyilatkozatokban a beruházás már MOME Kreatív Innovációs Tudáspark néven futott, és az újabb ütemmel – építészeti pályázattal, plusz épületekkel – egy tágasabb víziót fogalmazott meg. Ennek szakmai alapjait az úgynevezett MOME Laboratory fejlesztő csapata dolgozta ki. A tervpályázatban a kiíró 15 ezer négyzetméternyi oktatási és kutatási épület létrehozását fogalmazta meg. Ez tartalmazta a Gondűző villa és az A épület rekonstrukcióját, valamint három új épület létrehozását. A zsűri által legjobbnak ítélt pályaművet a Csillag Katalin és Gunther Zsolt által vezetett 3h Építésziroda tette le.
A 3h komplex terve az egyetem egymással gyakran kooperációkra épülő oktatási gyakorlatát képezte le föld feletti házakkal, föld alatti terekkel és az egyes épületeket egybefűző közlekedési tengely meghatározásával. A koncepció bázisa, vagyis az összekapcsolás, a tengelyre fűzés gondolata már a Farkasdy-féle terveken is látható, de ez akkor csak részben, és a valódi összekapcsolások, közvetlen átjárások nélkül, csonkán valósulhatott meg. (Lásd Ferkai András: Farkasdy Zoltán építészete. HAP Kft., Bp., 2014.)
A teljes kivitelezés 2019 őszére fejeződött be. Ezek alapján a megérkezés kiemelt helye továbbra is a Zugligeti út maradt, ahonnan a terepszint alá, egy központi aulába vezet az út. Ez a MOME GROUND, az új főbejárat, a kapocs a külvilág és az intézmény között, az összeköttetés a campus hófehér, transzparens épületei között. Innen észak felé amfiteátrumszerű közösségi térre jutunk, azon túl pedig lépcsősor vezet a campus zöld területére. Nyugati irányba indulva a terepviszonyok miatt lépcsőzéssel érkezünk a rekonstruált és bizonyos részein átalakított főépületbe – ma MOME MASTER –, ez a tömb elsősorban a mesterképzést, az adminisztrációt, a reprezentációt szolgálja ki. Továbbhaladva keleti irányba az alapozó (BA) kurzusoknak helyet adó MOME BASE négyszintes épületének alagsorába érünk. A GROUND-ról nyugati irányba indulva jutunk el a hatszintes MOME UP, a kutatás-fejlesztés-innováció áttetsző, derengő homlokzatú épületébe.
A MOME campuson fizikailag is bebarangolható az a képzési út, amelyet egy hallgató ezen az egyetemen bejárhat. A házak anyagaikkal, gesztusaikkal is „elbeszélik” a falaik között folyó gyakorlatokat. Így például a ONE és a TWO téglaburkolatos homlokzatai és nyersbeton belső közösségi terei a falak mögött zajló kézműves-foglalkozásokról, a „gyártásról” szólnak; az UP üveglamellás burka célzás Moholy-Nagy fénykísérleteire, de a lamellák látványa, az általuk megszűrt fény a belső terekben a kutatás-fejlesztés laborjellegére is utal.
A terek értése, átélése tehát maradéktalan. Hogy mennyire sikerült időtlen, a gyorsan változó divatoktól mentes építészetet teremteni a területen, és hogy valóban működni fognak-e a régi-új épületek úgy és arra, amire az egyetem, az állam szánta őket, még kérdéses. Néhány rés pedig már most látható. Például a helyszín bejárásakor tapasztalható, hogy a campus park funkcionálisan nem létezik, mert az épületek előtti tereket, padokat, a ONE tetőkertjét (legalább ott készült egy…) szívesen használják a diákok, az épületek közötti nyílt, füves szakaszok viszont mintha nem vonzanák őket. Kicsi a kantin és nincs már kollégium, ezért azt az egyetemi életet, amelyet korábban a diákotthon és környezete teremtett meg, egyelőre nem találni. És persze ott a nettó 16,8 milliárd forint közpénzből összehozott campus fenntartásának dilemmája, amiről általában nem illik beszélni az ünnepi torta felvágásakor. Ez az újabb épületek üzemeltetését éppúgy jelenti, mint az oktatás folyamatos és kiszámítható ellátását a szükséges eszközökkel, anyagokkal, pénzzel.