MI lesz vele?

Horváth Adrián professzor a Lánchídról

Éppen száz éve, hogy az állam megvásárolta a Lánchídat. Most az a kérdés, hogy van-e elég pénz a felújítására. A tervek ugyan már két éve elkészültek, de akárcsak a távozó főpolgármester, Tarlós István, úgy az új, Karácsony Gergely is sokallja az árajánlatokat, ezért – elegendő forrás hiányában – a híd felújítását még nem kezdték el. Bár az Architerctural Digest nevű építészeti magazin a világ kilencedik legszebb hídjának választotta a Lánchidat, a fővárosi közlekedésszervező cég már súlykorlátozást kényszerült bevezetni az elhanyagolt, rozsdásodó átkelőn. Ezért aztán azt tudakoltuk a Budapesti Műszaki Egyetem professzorától: nem lenne olcsóbb Lánchíd nélkül élni?

– Ön szerint mi történne, ha holnap reggelre eltűnne a helyéről a Lánchíd?

– Ezt nem is tudom elképzelni. A Lánchíd ugyanis több, mint egy átjáró Pest és Buda között. Ez a híd nem csak Széchenyi megvalósult álma, hanem a magyar főváros, az egész nemzet jelképe is. A Lánchíd még látta az 1848–49-es szabadságharcot is! Akkoriban fejezhették volna be, de a harcok miatt nem folytatták a munkát. De ezen túl tanúja volt a magyar történelem minden fontos eseményének: a kiegyezésnek, az Országház építésének, az első és a második világháborúnak, amikor sajnos a Dunába rogyott, de a Kádár rendszernek, és a rendszerváltásnak is. Így aztán biztos vagyok benne, hogy a modern kori magyar történelem minden fontos szereplője legalább egyszer átment a Lánchídon. Valószínűleg minden magyar embernek a Lánchíd jelenik meg a szeme előtt, ha Budapestre gondol. Ezért aztán, ha egyszer arra ébrednénk, hogy eltűnt a helyéről, akkor nemcsak nemzeti identitásunk egy fontos darabja veszne el, hanem a főváros egyik ékköve is.

– Ehhez képest kicsit elhanyagoljuk.

– Sajnos igen.

– Széchenyi ötlete, a Lánchíd úgy született meg, hogy Sina György bécsi bankár és néhány főnemes a hídépítéshez létrehozott egy részvénytársaságot, ami megteremtette az anyagi alapokat. Az 1800-as években máshol is így épültek a hidak?

– Több helyen épültek magánpénzből hidak, akárcsak az első vasútvonalak. A mi Lánchidunkkal nagyjából egy időben épült például a brit Clifton híd, Bristol közelében. Egy borkereskedő ezerfontos adományára indult el az építkezés, és tudomásom szerint a mai napig magánkézben van a híd. Aminek nagy előnye, hogy a tulajdonosok „kis ecsettel” ápolgatják, ha kell, rendszeresen karbantartják. Mostanában is hatalmas forgalmat bonyolít le, a hídpénzt pedig a kezdetektől szedik, ahogy korábban a Lánchídon is történt.

– Mint mondta, eleinte a Lánchídon is kellett hídpénzt fizetni. Ez a bevétel nem volt elég a felújításra? Ezért szállt be később az állam?

– Nem, a híd sokáig eltartotta magát és a tulajdonosait. De csak úgy, hogy a részvénytársaság szerződést kötött a várossal, amelyben kikötötte, a Lánchíd környezetében jó ideig nem épülhet másik híd a Dunán. Ezt sokáig betartották, amikor pedig szükségessé vált a Margit híd, akkor a főváros megváltásként nagy pénzt fizetett a Lánchidat megépítő társaságnak.

– Gondolja, hogy ha a Lánchíd használatáért a mai napig pénz kérnének, akkor lenne elég pénz a felújításra?

– Attól függ, hogy épp ki lenne a gazda. Az említett brit Clifton híd, amelyen – mint mondtam – nem szűnt meg a hídpénz, nagyon jó állapotban van.

– Említette, hogy a Lánchíd látványa önmagában is része a nemzeti identitásuknak, de vajon a napi közlekedési szempontból okozna zűrt a hiánya?

– Miután cégünk készítette a Lánchíd felújításának terveit, szakembereink megvizsgálták annak a lehetőségét is, hogy a hídon szűnjön meg a közúti közlekedés, vagyis tiltsuk le róla a járműveket, a forgalmat irányítsuk át a szomszédos hidakra. Leginkább az Erzsébet híd, illetve kisebb részt a Margit híd lett volna a kézenfekvő megoldás. Vizsgálataink kimutatták, hogy a Lánchídon átmenő forgalom az Erzsébet hídon el sem férne, ezért onnan a járművek egy része a közeli Szabadság hídra szorulna ki, amelynek eleve kicsi a kapacitása. A délebbi hidak is telítettek, azok sem tudnak átvenni forgalmat a Szabadság hídtól. Vagyis mi úgy látjuk, hogy a Lánchíd forgalmi szempontból nem pótolható, amíg egy újabb átkelő nem épül a Rákóczi hídtól délre. Addig a forgalom legfeljebb nagyon nagy kompromisszumokkal, kényszerekkel terelhető át, de ez értelmetlenül felesleges sorokat, újabb eltereléseket és dugókat eredményezne.

– Lehet tudni, hogy rendszeresen kik közlekednek ma a Lánchídon?

– A felmérések szerint a legnagyobb tömeg reggel indul a budai hídfő vonzáskörzetéből, és a pesti hídfő vonzáskörzetében lévő munkahelyekre tart. Este ugyanez a kör siet vissza. A forgalomtechnikus szakértők szerint, ha megszüntetnék a Lánchídon a közúti forgalmat, akkor azok az autósok, akik ma ezen a hídon mennek át, kerülővel is autóval járnának. Ez pedig ismét újabb dugót, nagyobb levegőszennyeződést jelentene a városban. Summa summarum: a Lánchíd nemcsak a nemzeti identitásunk része, hanem egyelőre a napi közlekedés nélkülözhetetlen eleme is.

– Akkor érthető, hogy a teljes körű felújítást javasolták a fővárosnak, vagyis a jövőben is marad a közúti forgalom a Lánchídon. A tervek a Főmterv irodáiban készültek, az ön irányításával. Mi a leggyengébb pontja vagy a legrozsdásabb része most a hídnak?

– A híd forgalmi rendjét a kezelője határozza meg. A Lánchíd elvileg ma alkalmas a tömegközlekedés, a személygépkocsi- és a gyalogosforgalom lebonyolítására, illetve a három kombinációjára. Ha azonban nem tartják karban, akkor egy idő után a teherbírása szükségszerűen csökkenni fog. De ma még nem tartunk itt, csak nagyon közel járunk ennek a határához.

– A pályaszerkezet meggyengülése a legnagyobb gond?

– Nem, ámbár nagyon erősen korrodálódott. Ha valaki figyelmesen megnézi, akkor ezernyi apróbb-nagyobb felületi hibát talál, de azonnali beavatkozásra nincs szükség. Talán csak egy ponton van egy nagyon károsodott elem, ennek javítási tervére már kértek is ajánlatot. Más veszélyes helyről egyelőre nem tudok.

– Elmondaná, hogy hol keressük azt a rozsdás pontot?

– Nem szeretnék a veszélyesebb rozsdás résznek reklámot csinálni, de annyit elárulhatok, hogy a teherbírás azon a szakaszon is még megfelelő. Ugyanakkor számításaink szerint a karbantartás elmaradása vagy hosszabb halogatása esetén a kockázat drasztikusan nő. A híd járdáján is láthatók repedések, kisebb lyukak és beszakadások sajnos előfordulhatnak a vékony vasbeton lemezen. Ha túlságosan későre hagyják a renoválást, akkor a javítás költségei drasztikusan emelkedhetnek. Később pedig már a főtartó teherbírása fog csökkenni. És ez rövid időn belül bekövetkezhet.

– Ha elkezdik a 170 éves Lánchíd felújítását, akkor minden porcikáját ki kell cserélni?

– Jórészt minden marad, csak felújítják. Maradnak a hídfők, a pilonok, a láncok és a pályaszerkezet nagy része, de az említett rácsos merevítő tartó is. Tehát a híd döntő része ugyanolyan marad, mint amilyen volt, csak a vasbetonlemezeket cseréljük acélra. Meg kell jegyeznem, papíron a Lánchíd valóban 170 éves, de 1913-15-ben a teljes szerkezetet átépítették. És persze tudjuk azt is, hogy a második világháború végén a németek berobbantották a Dunába – majd 1949-ben a magyarok újra rendbe hozták. A láncok 70 százaléka eredeti, tehát már elmúlt 104 éves, de a többi acélszerkezetet a háború utáni újjáépítéskor újragyártották, így éppen csak betöltötték a 70-et, ami egy híd életében azért nem matuzsálemi kor. 

– A Lánchíd hivatalos átadása a szabadságharc leverése után, 1849. november 20-án volt. A ceremóniát – a magyar főnemesek kérésére – az a Haynau vezette, aki pár héttel azelőtt Aradon kivégeztette a szabadságért küzdő magyar hadsereg tábornokait…

– Mit csinálhattunk volna egy levert szabadságharc után? A helyzet a magyar történelemre jellemző módon drámai és sajnálatosan ismétlődő. Viszont felfoghatjuk a magyarság mindig megújuló élni akarásának jelképeként is azt, hogy a szabadságharcot leverő, a véres megtorlást levezénylő Haynau kényszerült felavatni Széchenyi álmát…

– Önnek mint mérnöknek a híd melyik szeglete tetszik a legjobban?

– Ha megnézi a rajzokat, akkor a Lánchíd a mai formájában a legszebb; a legelső túlságosan törékenynek látszott. Nekem úgy tetszik, ahogy van, és úgy látom, minden lokálpatrióta így van ezzel. Sőt a külföldiek is. Dolgoztam egy angol mérnökkel, aki azért vágyott nagyon Budapestre, mert ha itt élne, akkor minden este, naplementekor átsétálna a Lánchídon Pestről Budára. Azt mondta, hogy bár sok helyen járt a világban Szentpétervártól New Yorkon át Párizsig, sehol sem látott olyan csodát, mint a Lánchíd, háttérében a budai Várral.