Természet a városban

Kevesen gondolják vagy tudnak róla, de Budapest közigazgatási területén belül több mint 200 féle védett vagy fokozottan védett növényfaj és 270-nél is többféle madárfaj található. S a rovarokat, kétéltűeket, puhatestűeket, emlősöket még számba sem vettük. Ezzel a fajgazdagsággal pedig Budapest az európai fővárosok között az első helyen áll. Ebben a tekintetben még a legzöldebbnek ismert és elkönyvelt Stockholmot is megelőzi. De hogyan és miként sáfárkodunk ezzel az örökölt gazdagsággal? Megbecsüljük-e eléggé? Ennek jártunk utána Bajor Zoltánnal, a FŐKERT legfiatalabb egységének, mindössze öt fős Természetvédelmi Csoportjának vezetőjével.

A 2015-ben alakult „természeti területkezelő elit alakulat” 872 hektáron lát el speciális feladatokat a fővárosban. Mindez annak tükrében érdekes szám, hogy eközben a FŐKERT teljes szervezeti apparátusa 630 hektár közparkot kezel. Igaz ez utóbbit jóval intenzívebb módon teszi: a természetvédelmi területeken máshogy kell érteni a gondozást. A kaszálás itt nem a szép nyírott gyep miatt szükséges olykor-olykor, hanem hogy a vidék tájidegen fajokkal történő beerdősülését megakadályozza, vagy gátat szabjon a természetes flórát kiszorítani igyekvő invazív gyomoknak, például a selyemkóró vagy az aranyvessző elterjedésének. A természetvédelmi területekről nem gereblyézi össze senki a lehullott lombot, nem viszi el a holt fákat, nem sepri el a havat, mert a rovaroknak, a lebontást végző gombáknak, talajlakó vagy ott áttelelő élőlényeknek szükségük van rájuk a nagy természeti körforgásban. Ami a kertbarátok szemének „rendezetlen”, az a természetnek maga az évmilliós rend. Itt a természetes folyamatok elő- és megsegítése a cél, nem a közparki rendezettség. Ezt sokszor nehéz elmagyarázni a politikusnak, a lakosságnak, de Bajor Zoltán türelmes ember, s legtöbbször sikerül láttatnia, miért van az avarra, korhadékra is szükség a természetben.

Ferenc-hegy

Kik védenek, mit védenek?

1989 és 2007 között a fővárosi helyi jelentőségű védett természetvédelmi területek kezelése még megoszlott a Pilisi Parkerdő Zrt., a kerületi önkormányzatok és a főváros között. A jogszabályi helyzet tisztulásával a kerületek által helyileg levédett természeti értékek jelentős része ekkor átkerült fővároshoz, majd a 25/2013-as fővárosi közgyűlési rendelet teremtette meg ennek a mostani jogszabályi alapjait. Azokat a területeket, amelyek európai, illetőleg országos védelem alá tartoznak, a Duna-Ipoly Nemzeti Park gondozza, a fővárosi helyileg védett területek és egyedi természeti értékek kezelése viszont 2007-re már teljesen a FŐKERT-hez került. Jelenleg a fővárosi természetvédelmi területek ügyeit egy kis létszámú, de stabil „háromlábú szék” intézi. Ebből a hatósági láb a Fővárosi Városigazgatási Főosztály, ahol Takács Noémi biológus a terület felelőse. A rendészeti lábat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) természetvédelmi őrszolgálata jelenti, amely bírságok kiszabását is kezdeményezheti. A fenntartó lábat pedig a FŐKERT Természetvédelmi Csoportja adja.

Csuszka

A hazai természetvédelem mai szervezeti helyzete nem túl rózsás. A magyar városok helyi természetvédelmi értékeinek kezelése sem áll éppen a helyzet magaslatán. Ebből a szemszögből nézve különösen hálás a csoportvezető Szabó József FŐKERT-vezérigazgatónak és Nagy Dénes zöldfelület-fejlesztési igazgatónak, akik mindketten rendkívül nagy fogadókészséggel vannak a csoport munkája iránt. Az elmúlt időszakban ennek köszönhetően az eszközállományuk sokat korszerűsödött, s bár a FŐKERT teljes költségvetésének kevesebb, mint 1,5 százalékával (bruttó 40–50 millió forinttal) gazdálkodhatnak évente, ez az összeg területarányosan messze magasabb, mint amellyel az országos természetvédelem dolgozik.

Kékcinege

Összesen huszonnyolc helyileg védett terület van a fővárosban, emellett pedig kilenc olyan egyedileg védett növény, amelynek megalakulása óta a Természetvédelmi Csoport a gondozójává vált. A legnagyobb helyileg védett fővárosi terület a csaknem 200 hektáros (két és fél városligetnyi) Felsőrákosi rétek, amely a Rákos-patak külvárosi szakaszait kíséri. De ilyen fővárosi védelem alatt áll a Naplás-tó, a Merzse-mocsár, az Újpesti Homoktövis természetvédelmi terület, a Szilas-patak közeli Turjános, a Kőérberki szikes rétek, a Rupp-hegy, a Palotai-sziget, a Mocsáros-dűlő, a Róka-hegyi bánya, a Fazekas-hegyi kőfejtő, a Ferenc-hegy, az Ördögorom, az Apáthy-szikla, a Kis Háros-sziget vagy a Tétényi fennsík Budapest közigazgatási területére eső része. Ez utóbbi kakukktojás: hamarabb került fővárosi védelem alá, mint hogy az országos védettséget megszerezte, így aztán a FŐKERT és a Duna-Ipoly Nemzeti Park közösen kezeli.

Segítség nélkül nem megy – hajrá, civilek!

Ki tudja, a fenti felsorolásból hányra ismer rá a nyájas olvasó? Bajor Zoltán szerint sok fővárosi polgár számára maximum azoknak a neve lehet ismerős, amelyek közel esnek a lakóhelyéhez, de nagyon kevesen vannak, akik minden fővárosi természetvédelmi területen jártak már legalább egyszer. Pedig a legtöbb szabadon látogatható. S a csoportvezető ebben látja a kitörési pontot is: tervei, elképzelései között szerepel tematikus túrák szervezése ezekre a területekre. Igény lenne rá, de jelenleg a csoport túl kis létszámú ahhoz, hogy ezek a túrák rendszeressé tehetők legyenek. Ők tartják karban a sétautakat, a tanösvényeket, kaszálják az útszegélyeket, metszik az utakra belógó fákat, természetvédelmi célú kaszálást végeznek a tájidegen fajok visszaszorítása érdekében. A természetvédelmi területen külön feladat az invazív gyomfák eltávolítása, a honos növénytakaró megerősítése, a parkerdei bútorzat karbantartása és a szemétgyűjtés. Ez utóbbi a legkeservesebb probléma. Éves szinten átlagosan 200m³ illegális hulladékot kell eltávolítani az általuk kezelt természetvédelmi vidékekről. Van olyan év, amikor a 600 köbméter is összejön. Bajor Zoltán azt mondja, ahová rendszeresen vissza tudnak járni, ott jelentősen sikerül csökkenteni az illegális hulladék újratermelődését, de ez egy lassú folyamat és nagyon kevesen vannak az igazán hatékony jelenléthez. Itt jön képbe a civilek nyújtotta háttértámogatás: a FŐKERT-en belül nagyon komoly a kapcsolattartás a szakmai civil szervezetekkel, ami a szemétgyűjtési akciókban különösen jól működik. A FŐKERT a szervezeti hátterével számos olyan szemétszedési akcióban koordinál, ami bevonzza a civil társadalmat. A TESZEDD akcióknak egy idő óta kiemelt célterületévé vált a fővárosi természetvédelmi területek megtisztítása, de ugyancsak akcióznak a Takarítási Világnapon (szeptember végén), valamint február végén rendszeresen hirdetnek meg közösen ún. élőhelykezelési akciókat a Tétényi fennsíkon a Zöld Jövővel és a Magyar Madártani Egyesülettel. Ezeken az eseményeken rengeteg a civil önkéntes, akik egy kicsit más szemmel kezdenek el nézni e területekre, miután részt vettek a megtisztításukban.

Merzse-mocsár madárles

De nemcsak a szemétgyűjtési akcióknál könyvelhet el sikereket a FŐKERT legfiatalabb csoportja. A Merzse-mocsárnál kezdeményezői, támogatói voltak annak, hogy a Magyar Madártani Egyesület pályázati források felhasználásával egy új madárlest építsen a régi helyett. A régi les a viszonylag kis terület közepén helyezkedett el, így megközelítése, használata miatt az ott élő vízimadár-fajok jelentős zavarásnak voltak kitéve. A régi les lebontásával és a 2015-ben létesült új madárlessel, amely a terület szélén helyezkedik el, sikerült a látogatókat a part egy pontján koncentrálni. Az új helyzet következtében pedig olyan madárfajok (pl.: bölöm­bika, vörös gém, feketenyakú vöcsök) jelentek meg a tó faunájában, amelyeket 30–40 éve nem láttak errefelé.

Legnagyobbak, legkisebbek, sorban állók

Külön figyelem övezi a csoportnál azokat a helyileg védett fa-matuzsálemeket vagy növényritkaságokat, amelyek egyedi védelmet élveznek a fővárosban. Több olyan van köztük ebben az elit klubban, amely valamiben leg-nek számít. Itt van például az az öreg kislevelű hárs, amely a hagyomány szerint Budapest legöregebb fája. Egyes – valószínűleg kissé túlzó – vélemények szerint akár 500 éves is lehet. A szakma nagyjából 250–300 év körülire becsüli a korát. Jó egészségnek örvend, a Gazda utcában, Pesthidegkút-Ófalu területén található. Vagy ott van a főváros legmagasabb fája, a Felhő utcai mamutfenyő, amely jelenleg 30 méter körüli, de még növésben van. De említhetnénk a Mártonfa utcai fehér eperfát is a Mártonhegyen: Budapest legöregebb eperfája, törzsét csak több ember éri körül. A csoport büszke arra is, hogy a Kondor utcai libanoni cédrus alól kitisztították a sarjakat, s így elősegítették, hogy a fa meglelje a Csontváry képéről oly emlékezetes habitusát. Ez a cédrus az alcsúti és a soproni fajtársa után a harmadik legnagyobb cédrus az országban. Ám nem csak a már védett különlegesen értékes fákon tartják rajta a szemüket. A Béla király út egyik elhagyatott telkén tudomásuk van például egy olyan törökmogyorófáról, amelynek 6 méter a törzsátmérője, és legalább 30 méter koronaátmérővel rendelkezik. Reméljük, nem sokat kell arra várni, hogy ez a fa is bekerüljön az elit klubba. Megérdemelné.

Sömörös kosbor

Libanoni cédrus

De mégis mi szükség van egy nagyvárosban a természetre? Bajor Zoltán ezt is készséggel elmagyarázza. Konkrét mérési adatokkal rendelkeznek például arról, hogy a pollengyűjtő rovaroknak, a kár­tevőket pusztító, szúnyoglárvával táplálkozó énekesmadaraknak, kétéltűeknek, fecskéknek, denevéreknek mennyivel biztonságosabb, zavarásmentesebb környezetet jelent egy-egy ilyen természetvédelmi terület, mint a városon belüli, úgynevezett épített zöldfelületek. Sok esetben (például a méheknél) egyenesen a túlélést jelentik ezek a menedékek. Ha a városon belüli ökológiai kiegyenlítő felületek eltűnnének, a kertvárosokban sokkal kisebb eredményességű lenne a beporzás, romlana a gyümölcsfák termésátlaga, vagy sokkal több rovarölőre, vegyszerre lenne szükség a szúnyogok, kártevő rovarok egyedszámának kordában tartására. A természetvédelmi területeket a méhészek is előszeretettel használják, hiszen itt nem kell félni a méhcsaládokat tizedelő növényvédő szerektől. A terület használatát hatósági engedéllyel igénybe vevő méhészekkel napi szintű kapcsolatban áll a FŐKERT, közösen egyeztetnek a kaptárak telepítési helyéről, a kaszálási időpontról. Még nagyon a jövő zenéje, de a természetvédelmi kezelésű gyeptársulások génbankjai is lehetnek majd azoknak az ökológikus növényágyásoknak, amelyekkel most kísérletezik a FŐKERT. Az ökológikus növényágyások sokkal kisebb fenntartási munkával, nagyobb stressztűrő képességgel rendelkeznek, s úgy adnak a parkokban virágdíszt, hogy minimalizálható a fenntartásuk. Angliában már élőhely szerinti csoportosításban rendelhetők különféle magkeverékek, amelyekből előállítható a vadvirágos rét a város közepén. Magyarországon ennek még csak a távoli lehetősége adott, amennyiben a főváros természetvédelmi területeit szaporítóanyag-begyűjtés céljára is hasznosítanánk. Ehhez azonban jelentősen bővíteni kellene a természetvédelmi csoport létszámát. A jelenlegi 5 fős csapat a főváros védett területeinek szinten tartását képes elvégezni.

Apáthy-szikla

A legfrissebb természetvédelmi terület a fővárosban a 2015-ben védetté nyilvánított Szilas-tó. Bajor Zoltán szerint a most védett státuszú területeken túl még legalább 750 hektár olyan fővárosi területről rendelkeznek felmérési adatokkal, amelyeket érdemes lenne természeti oltalom alá helyezni. Példaként a soroksári Sósmocsarat, és a pesterzsébeti Erzsébet-ér környéki homokpusztagyep- és lápmaradványokat említi, ahol ezres nagyságrendben találhatóak védett orchideafajok, de ugyanilyen természetileg értékes terület a III. kerületi – beépüléssel fenyegetett – Péterhegy vagy a XI. kerületi Kamaraerdő, az Apenta kutak körüli szikes rétek vagy a pesthidegkúti Alsójegenye-völgy is. Ha csak Bajor Zoltánon és csapatán múlna, még jócskán növekedne a fővárosi védett területek aránya. Nagy kérdés, hogy a beépítési és az infrastruktúra-építési nyomás alatt lehetséges lesz-e valaha bővíteni a védett területeket? Nem kérdés: ez a nagyszerű város megérdemelné, hogy így legyen.

Róka-hegy