Sebestyén László

Sebestyén László1968
fotográfus

Egy fotós bemutatkozása? Hát nehéz ügy, hiszen általában azért lesz az ember fotós, mert nem a szavak embere. A képek megszállotja. Életem fotóalbumából az első képpel kezdeném: újlipótvárosi gyerek vagyok, vagy inkább voltam. A Pannónia utca (akkor még Rajk László) jelentette nekem a világot, s annak közepét. Ezer meg ezer átjárós ház, ahol a srácokkal szanaszét tudtunk futni ha kergettek a nagyobbak. A Kinizsi söröző (ma Belga), ahol jegyre ettük a csumit (előfizetéses menü). A Csanádi utca a trolimegállójáról volt híres: itt kínálta portékáját az újlipótvárosi üveges, s a kirakatában egy Tarzan fotó díszelgett. Fél karomat odaadtam volna azért a képért. Aztán a Higiénia áruház ami messziről bűzlött, de mindig azon az oldalon mentünk, mert a túloldalon egy dunyhakészítő kirakatában kitömött libák néztek szembe az utca előkelő népével.

Nem lehet felsorolni a megannyi helyszínét Pestnek, amelyek állóképekké merevedtek emlékezetemben. Aztán pár év Buda. A Műegyetem hatalmas falai. Majd újra Pest. Az Andrássy úton fotózni tanultam, később azt is, hogyan tervezzünk újságot. Minden, amit a tipográfia és a nyomdafesték elbír.

Budapestet fényképezni fura dolog. Nap mint nap sétálunk utcáin s terein, látunk kapukat és ablakokat, amik alig várják hogy mesélhessenek magukról. Múltjukról s jelenükről. Aszfaltjukon napmintnapos örömünnepet táncol fény és árnyék, egét hatalmas épületek felhőkbe nyúló oszlopai bontják érdekes geometriai formákra. Nyitvafelejtett kapukon belesve csodalépcsők kígyóznak az emeletekre, s öreg liftek pihennek a földszinten. Kisutcák bezárt boltjai, suttognak boldog békeidőkről. Az utcák, házak illata és mosolya vagy éppen könyörgése a szebbért és jobbért. A Duna folytonos tánca a hidak lába körül. Hetekig lehetne bámulni és gondolni a semmire vagy akár a valamire.

Hát ez lennék én, én albumommal az én Pestemmel és Budámmal, amiből pillanatszeleteket ragadok ki, hogy aztán mesét kerekítsek, kerekítsünk belőle.

Sebestyén László

 

2014. január