Saly Noémi

Saly Noémiirodalomtörténész, muzeológus

A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd a szegedi bölcsészkaron, magyar-francia szakon folytatott tanulmányokat követően voltam középiskolai tanár, nyelvtanár, az Orvostudományi Egyetemen kollégiumi tanár, végül – ismét a szegedi francia tanszéken – 12 évig irodalomtörténész egyetemi oktató. Ezután egy évig egy építészeti magazin olvasószerkesztőjeként dolgoztam, 2005 őszén pedig a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa lettem – azt remélem, innen megyek nyugdíjba. Az alapítás óta boldog tagja vagyok a Budapest folyóirat szerkesztőgárdájának és állandó szerzője a Magyar Konyhának.
Sok kisebb tanulmány és cikk mellett nyolc könyvet írtam, kilencet szerkesztettem, tizenötöt fordítottam (főként vallástörténeti, antropológiai, filozófiatörténeti műveket, olyan szerzőktől, mint Eliade, Marcel Mauss, Lévi-Strauss vagy Georges Vajda).
A budapesti kávéházak iránti érdeklődésem az irodalom felől indult, de annak kereteit rég túllépte. A témát idestova húsz éve kutatom. Az első fontos összegzés az Ernst Múzeumban 2000-ben nyílt Budapest nagykávéház című kiállítás volt (Gönczi Ambrussal és Juhász Gyulával), amelyhez tanulmánykötet-katalógus és zenei CD is készült. Mostani munkahelyemen ugyanezt a tárgykört más oldalról boncolgatta A fekete leves – a kávéfőzés története című kiállításom, amelyet kilenc erdélyi és hazai vidéki városban is bemutattunk. Ezeken kívül még tíz kisebb-nagyobb vendéglátás-történeti tárgyú kiállítást rendeztem, köztük Németh Szandrával a múzeumunk Vendéget látni, vendégnek lenni című állandó kiállítását. Szenvedélyesen érdekel maga a város, s ezen belül szűkebb pátriám, a Tabán története – erről is csináltam kiállítást, s egyszer végre majd írok egy könyvet.
Őseim mintegy 150 éve budapesti polgárok. Jeles városépítők is akadtak közöttük: egyik dédapám ácsmester, az ipartestület elöljárója, egy másik dédapám és anyai nagyapám építészmérnök volt. A másik oldalon: újságíró apám és bátyám. Mind halottak már. Most én rakom a városhoz, amit tudok.

2016. február