Ráday Mihály

1942
művészettörténész, aranytollas újságíró, Kossuth-díjas operatőr, rendező

Húszévnyi tanulás, a művészettörténészi, majd az operatőri és rendezői diploma után 1968-ban a Magyar Televíziónál kezdtem el dolgozni, s ez volt egyetlen munkahelyem 2010-es nyugdíjaztatásomig. Az utóbbi időkben már nem készültek játékfilmek, tévéjátékok, amelyekben operatőrként számos kitűnő feladatot kaptam. Véget ért az a korszak a magyar televíziózásban, amikor a közszolgálati televízió művészeti műhely is volt, egy-egy új mű, film bemutatása a kulturális élet fontos eseményének számított. Még szerencse, hogy annyi értéket sikerült a hazai televíziózás első évtizedeiben „dobozba tuszkolni", hogy azok közül ma is sok elővehető, bemutatható, akár önálló csatorna is indítható „raktárról”, ahogy ez a TV3-mal meg is lett. Fölismervén a változás előszelét, úgy gondolom, jól döntöttem, létrehozván a „városvédő műsort", amely harminc és fél éven át szolgálhatta az épített örökség védelmének ügyét.

Mindig közösségi munka mániás voltam. Részt vettem az ELTE Amatőrfilm Klub és (még a Centrál Kávéház helyén) az Eötvös Klub létrehozásában. Alapítottam és vezettem a Színház- és Filmművészeti Egyetem (akkor Főiskola) Club65 nevű - minden művészeti főiskola hallgatói előtt nyitott - zártkörű klubját, 1982 -83 telén néhányad magammal létrehoztuk a Budapesti Városvédő (akkoriban a politikai ellenállás miatt: Városszépítő) Egyesületet, majd 1986-ban a Város- és Faluvédők Szövetségét, aztán a Nemzeti Panteon Alapítványt. 17 éven át voltam tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, s ma is dolgozom – külsősként - az 1989-ben általam kitalált „Városképvédelmi Bizottság" utódjában. Ennek a bizottságnak a dolga volt a közterületek elnevezésének jogi szabályozása, az utcanévváltozások előkészítése, Budapest jelképeinek, díjainak, ünnepnapjának a meghatározása, döntés a díszvilágítási ügyekben - többek között - már a rendszerváltás előtt. Büszke vagyok a város „műemléki alapjának" és „helyi értékvédelmi rendeletének", a helyreállításokat támogató pályázati rendszerének kitalálására.

1981-ben felfedeztem a magam számára Podmaniczky Frigyest és a Fővárosi Közmunkák Tanácsát. Vezércikket írtam „Pro urbe" címmel az Új Tükörben 1982 őszén, halálának 75. évfordulóján, egy évvel később pedig sikerült kiadatni Siklóssy: „Hogyan épült Budapest" című könyvének reprintjét, majd (még rendszerváltás előtt jóval) teret neveztetni el a báróról. 1982-ben alapítottam a Podmaniczky-díjat, 1990-ben már állt (kezében Pallasz Athénét tartó) szobra a nevét viselő téren, majd emléktáblát helyeztünk el Károlyi-kertre néző szülőházán, ahol évente koszorúzunk, emlékezünk...

Megszerveztem az Andrássy út kandelábereinek, a Szabadság híd, majd a Lánchíd és az Alagút címereinek cseréjét, a Clark Ádám téri mozaik címer helyreállítását, elindítottam Róth Miksa egykori házának emlékházzá, múzeummá alakítását. Mint megszállott és aktív budapesti, ott voltam néhány olyan „kilométerkőnél", mint az utca- és házszámtáblák tartalmi és formai meghatározása, a még megmaradt Matart-telefonfülkék, vagy a Beetz-féle „zöld villamosok", a hagyományos hirdetőoszlopok és postaládák megőrzése, ill. újragyártatása, a volt Vidám-parki Körhinta felújítása, a Centrál Kávéház, a Gresham Palota, a Royal Nagyszálló melletti Körúti Fürdő újjáépítse, a Hungária Fürdő maradványának megmentése - többek közt.

1982-ben szerveztem meg először a „városvédő fotózást" és helytörténeti - társadalmi, önkéntes - munkát, melynek eredménye rengeteg - ma már roppant értékű archív - fénykép és az „Adalékok..." könyvsorozat. Az Andrássy út minden házát képben és írásban megörökítő a munkát követte a Belső-, majd a Külső Terézvárost, a Belső Erzsébetvárost, Józsefvárost, Ferencvárost, a Belvárost, a Lipótvárost, a Vízivárost, a Tabánt és a Margitszigetet dokumentáló képanyagok és kötetek sora. A televíziós sorozatban elmondottak és a különböző lapokban, folyóiratokban megjelent - az épített örökség védelme témakörébe vágó - írásaim megjelentek „Unokáink sem fogják látni" (1982), „Városvédőbeszédek" (1988) és „Új városvédőbeszédek" (2001) című könyveimben, 2001 áprilisa utáni műsoraim (talán) visszakereshetők a tévé honlapján. Sikerült a főváros házainak homlokzati díszítményeiről készített fényképeimből (N. Kósa Judit írásaival) „Jelenetek a pesti utcán" címmel albumot és (Mészáros György közreműködésével) a „Budapest teljes utcanévlexikona” c könyvet megjelentetni Budapest egyesítésének 125. évfordulójára. Ez utóbbi javított-bővített kiadása 2003-ban jelent meg, átdolgozott új könyvként pedig, mint „Budapesti utcanevek A-Z” 2013-ban. Számos egyéb könyv megjelentetéséhez igyekeztem segítő kezet nyújtani és olykor – ha volt rá mód - támogatást is szerezni. A Budapest Bank Budapestért Alapítványban társelnökként dolgozom, akár csak a Nemzeti Panteon Alapítványban és kurátorként a Magyar Vasúttörténeti Parkban.

Lelkesen vettem részt anno… a főváros egyesítése 125. évfordulójának méltó megünneplését előkészítő csapat munkájában, akárcsak az Illés kút és az Epreskerti Kálvária újjáépítésében (Buza Péterrel) a „Nagy Budapest Törzsasztal" megalapításában (Török Andrással, Saly Noémivel és Gerle Jánossal) és többekkel a Budapest folyóirat újraélesztésében.

A Város és Faluvédők Szövetsége 1986-ban alakult meg az ország számos helyén működő – e célra életre hívott civilszervezeteiből, melyet 1991-ben az Europa Nostra tagjául fogadott, s munkámat „Medal of Honour”-ral ismerte el, különösen kiemelve a gyerekek, iskoláskorú fiatalok sikeres megmozgatását, „beszervezését” ország-szerte a településvédő, -szépítő munkába.
„Kell egy csapat!" Vagy több – akár.
Jó, hogy van(nak), s hogy közöttük lehetek.


2014. április

Cikkek:

Copyright © 2020 Budapest Folyóirat. Minden jog fenntartva.