Csordás Lajos

Csordás Lajosújságíró

Első Budapest-élményeim a külvároshoz, Pestszentlőrinchez kötnek, ahová 1973-ban költöztünk Lajosmizséről egy új, kertes házba. Hat éves voltam ekkor, s alig hogy kipakoltunk, mindjárt az iskolát is kezdenem kellett. Idegen volt minden, eltévedtem az egyébként barátságos kertvárosi utcákon. Utáltam az iskolát és "Pestet". Pedig a Wlassics utcai iskola (az akkori "Bokányi") régi, polgári hangulatú épület volt. Aztán lassan kezdtem megbarátkozni a grundokkal, a kiserdővel, majd az iskolával is. Budapest felfoghatatlanul nagy és távoli volt. Én egy egészen más várost ismertem, mint amiről a könyvek szóltak. Pedig az én városom, Pestszentlőrinc és Kispest is Budapest volt állítólag.

Sopront előbb ismertem és szerettem meg. Ugyanis 1981-ben oda kerültem az erdészeti szakközépiskolába. A "technikum" az ódon belvárosban volt, egy régi kolostorépületben. Csodálatos középkori díszletek között teltek napjaink, osztálytársaimmal minden szegletet ismertünk a Bécsi dombtól a Lővérekig. Ottani éveim alatt néhány tanár és talán maga a város a humán értékek felé fordított.

Főiskolára Budapestre, a Kazinczy utcai tanárképzőbe jártam, magyar-történelem szakra. Itt már tényleg az "igazi" Budapesttel találkoztam nap mint nap, a sűrűjével. A Sopronban megszokott szabadsággal vetettem bele magam, és Sopronhoz szokott szemmel néztem a nagyvárost. Még a csúnyaságaira is rácsodálkoztam.

Írói terveim voltak, ezért nem lettem végül tanár, hanem amint tudtam, újságírónak álltam: 1992-től az Esti Hírlap kulturális rovatában dolgoztam. A lap megszűnése után, 1997-ben a Népszabadsághoz kerültem, az akkor bővülő Budapest mellékletbe. Ott kezdtem a várossal tudatosan foglalkozni. Főleg a kultúrtörténete érdekelt. Irodalmi ambícióim is erre felé találtak irányt: így született a Krúdy Budapestjéről írott könyvünk, melyet feleségemmel írtam.

A Budapest folyóiratba a próbaszám óta publikálhatok. Főleg épületekről, műemlékekről. Pedig jobban szeretem az embereket.

2006. május