Angelus Róbert

Angelus Róbert Budapest

építőmérnök, tanácsadó

Budapesten 46 óta élek. Az első néhányra nem emlékeszem, de aztán Óbuda segített városlakóvá válnom. Mivel egy bérházban a harmadikon laktunk, többet voltam az utcán, a Dunaparton, a Hármashatár hegyen, a Schmidt (mi smit-nek mondtuk) kertben, mint otthon. Még a Dunába torkoló csatornába is bebújtunk és valahol a Szépvölgyi út aljáig el is jutottunk. A Józsefhegyen síelni, a goli pályán korizni (mi locsoltunk) a Dunában úszni tanultunk. Még gágyéztunk is.

Aztán vasútépítő technikus lettem – de kéményt is tudtam falazni – de az első munkahelyemen (1965) figuránsként földmérő voltam, Ráckevétől Dunabogdányig sok karót vertem le, de vasutat sohase építettem. Hogy megismerjem Budapestet, alulról kezdtem, a Batthyány és a Kossuth tér között a metró építésénél keszonoztam a fúrópajzson, a műszakvezetés sok érdekes emberrel, legendás főnökökkel és csodálatos baráberekkel hozott össze. A Kossuth kocsmában ( a Batthyány téren volt) hihetetlen sörmennyiséget voltak (voltunk) képesek elfogyasztani. (Kossuthnak a híd miatt hívták, de hol van az már.)

1969, megnősültem, megkezdtem (milyen egyszerűen hangzik) az építőmérnöki tanulmányokat az akkori BME-n, munka mellett, levelezőn. Építőmérnök lettem, de ez alatt már a felszínen építhettem, nagyon sok út és tér, csatorna és vízvezeték, azóta már megsüllyedt víznyelő mesélhetne rólam – ha tudna mesélni. Én szoktam. A Fővárosi Tanács közlekedési főigazgatósága, mert akkor még nem önkormányoztunk, adott lehetőséget arra, hogy megint metróval foglalkozzam, de már csak mint beruházó és az avatáson háttérben örülő, de az Árpád híd rekonstrukciójától kezdve sok minden más mellett még villamos pályát is építtettem. (Mire jó a technikum). Aztán 5 év a lakásépítési fronton, még mindig a Városházán, ha nem is büszkén de emlékszem a kispesti, a római lakótelepekre, talán büszkébben a Gazdagrétre, de a rózsadombi K-nullás villákra is. Volt év, hogy a kis csapatunk több mint 100ezer lakást adott át egy évben.

Ez volt az első 20 év munka Budapestért, de lett kihívás és máris a minisztertanács titkársága munkatársaként az építőipar, a közlekedés, a környezetvédelem terén szerzett ismereteimet hasznosította a miniszterelnök-helyettes főnököm. Szerencsére maradt a szakmai kihívás, azt várták, hogy azt mondjam, amit gondolok, ne azt, amit gondolom, hogy ők gondolnak. És belelátni a közigazgatásba 10 év tanácsi munka után a tűz(hely) közelében még mindig sok új tanulságot jelentett.

Közben 2 gyerek, egy gazdaságmérnöki, egy egyetemi doktori, egy gazdaságpolitikai diploma, sok külföldi tanulmányút Kínától Amerikáig, előadások, és igazságügyi szakértői cím, és már itt a rendszerváltozás. Már rég pesten lakom a Lövölde tér közelében, a fasorban.

Belekóstoltam a bankvilágba, külföldi tulajdonú ingatlanfejlesztő cég vezetésébe, a magánvállalkozásba, fél év amerikai ösztöndíjba, Malév és reptér és Hungarocamion „igazgatóság”, urbanisztikai társaság és LIONS club.

Aztán ismét a Miniszterelnöki Hivatal, a rendszerváltozás óta így hívták, adott lehetőséget arra, hogy belelássak, a gazdaságpolitika, a kormányzás-technika (már megint a technikum) rejtelmeibe és gyakorlatába. Reálvégzettségű lévén ez volt a szakterületem, volt bőven olvasni- és feljegyzést készíteni való. Persze itt már kevesebb jutott Budapestből, de azért mindenről ez jut eszembe, kicsi ez az ország.

Összesen kisebb kihagyásokkal 25 év tanácsadóság az engem megtűrő kormányok mellett megtanított arra, hogy nincs szerethetőbb dolog, mint az a város ahol születtem. Mivel 45 év munka után még élni is szeretnék, nyugdíjba jöttem. És így talán tenni is tudok még valamit, ami már nem „csak” munka, több annál. Ezért vagyok keddenként a törzsasztalánál is, és mindenütt ahol adódik valami lehetőség megismerni és megismertetni, segíteni abban, hogy szerethető városunk legyen Budapest.

Frissítve: 2014. január