Táncsics, a sajtó mártírja

Az ácsteszéri születésű, örökké vándorló, világot, országot járó, megnyugvást soha sehol sem találó, műveltsége hiányait lelkes nagyotmondással leplező, meggondolatlan grafomániában szenvedő – de a sajtószabadság apostoli szerepében azon a történelmi március 15-én örökre megdicsőült Táncsics Mihályról lesz szó. Ünnepi az alkalom, noha nem tagadható, a szavak harmóniája itt és most inkább disszonáns, mint lélekemelő. Mert nem volt próféta, s persze apostol se. Esendő ember. Aki amíg él, remél.


Sok évtizede már annak, hogy a főváros levéltárában – akkor még a központi városházán lévő kutatótermükben keresgélve a fondok között – felfedeztem Táncsics Mihálynak néhány olyan tanulmányát? esszéjét? röpiratát? kinyilatkoztatását?, amelyeknek egy részét soha nem publikálta senki. Ő maga sem, aki minden fillért, amihez hozzájutott a nyomdára fordította, hogy aztán könyveit a vásárokon, az utcán batyujából maga árusítsa.
Egyike ezeknek a nyomdafestéket soha nem látott irományoknak az a 65 oldalas kézirata, amely – megtévesztő módon – az Árvaházak címet viseli. Tartalmának lényege: homogén nyelvi közösséget kell kialakítania a nemzetnek, s ehhez a legjobb eszköz, hogy a legkülönbözőbb „fajtöredékek” gyermekeit egy ilyen intézményben tanítsuk meg magyarnak lenni. Hiszen árvák, a legkiszolgáltatottabb alanyai a kísérletnek. Vagyis hatalmas árvaházakat kell alapítani. Egyet Budapesten, egyet Fiumében. (Újmunkácson – mert Táncsics jobb nevet adna a kikötővárosnak, kerül, amibe kerül.)
De a címben megjelölt tárgy csak ürügy. Arra ad lehetőséget a szerzőnek, hogy tizennégy pontban foglalja össze azokat a javaslatait, amelyeknek nyomán Magyarország idővel Kossuthország lesz, egyfajú nép, egy nyelvet beszélő, egységes, erős.


tancsics_01.jpg

Hát persze, hogy Kossuthország! Kossuthnak szól minden javaslata. Aki hamarosan újra kormányzója lesz a honnak. És el kell neki magyarázni például – ki más tehetné ezt, mint éppen ő, a folyamodvány szövegezője –, milyennek kell lennie a jövő sajtójának, olvasmányainak, könyvei tartalmának. Hiszen az csak nyilvánvaló, hogy ehhez a témához ebben az országban a leginkább Táncsics Mihály ért. A sajtószabadság mártírja.
Hogy éppen azé a sajtószabadságé, amit javaslataival végleg száműzne az újságírás gyakorlatából!?
Élni kell!

Napoleon visszatáncol

A röpirat – maradjunk ennél a műfaji meghatározásnál talán – a BFL leírása szerint 1860-ban született. Valószínűleg legalább egy évvel korábban. 1859. április 29-én Ausztria, ultimátumát tettre váltva, benyomul Olaszországba, Piemont tartományba, megkezdődik az olasz-francia-osztrák háború. III. Napoleon nem bánná, ha az osztrákok hátsó udvarában újra forradalmat lobbantanának lángra a magyarok, megosztva ezzel az ellenség erőit. Alig egy héttel az után, hogy Ferenc József 150 ezer katonája átlépi a piemonti határ vonalát, azaz május hatodikán, a francia uralkodó szövetséget köt Kossuthtal, aki gróf Teleki Lászlót és Klapka Györgyöt maga mellé véve megalakítja a Magyar Nemzeti Igazgatóságot, hogy megszervezzék a magyar felkelést. Június negyedikén az osztrákok súlyos vereséget szenvednek, elvesztik Lombardiát, kiürítik Milánót és június ötödikén feláll a Magyar Légió. Ám III. Napoleon meggondolja magát. És kiegyezik az osztrákokkal. Július 11-én fegyverszünet, novemberben békekötés. S a hazáért nem száll már harcba a légió.
1857. május 8-a annak az általános amnesztiának a dátuma, amikor a negyvennyolcas politikai elítéltek kiszabadulnak börtöneikből és Táncsics a Tömő utcában felköltözik a lakásába a konyhaasztal alatti gödörből, ahol évek óta rejtőzködött. (Ezt a történetet a BUDAPEST 1980. évi februári számában írtam meg.) Az Árvaházak című opuszát nyilvánvalóan akkor vetette papírra, amikor híre jött Napoleon és Kossuth szövetségének, és hősünk szükségesnek vélte, hogy a reménybeli újra-kormányzónál eladja gondolatait, amelyektől a maga számára is megélhetést remélt. Vagyis 1859 májusában-júniusában.
1860. március 15-én újra letartóztatják a nagy emléktüntetésben való részvétele miatt, ahol emberhalál is esik. Térdlövését nem éli túl Forinyák Géza egyetemi hallgató (bátyja egyébként – már csak ilyen ez a magyar történelem – hivatásos katonatiszt, ott jár a fegyverhasználók között, idővel császári és királyi altábornagy, végül a honvédfőparancsnok vezénylő helyettese). Szeptember elsején tizenöt évre ítélik jó Táncsics Mihályt, aki aztán a kiegyezés évében, attól természetesen nem függetlenül, 1867-ben – csaknem vakon – szabadul.

Árvaházak

Az Árvaházak negyedik szakasza foglalkozik kifejezetten Budapest és Újmunkács magyarításával, s ezen belül a lap- és könyvkiadás magyarításának programjával. Nem hagyva ki azokat a mondatokat sem az okfejtésből, amelyeknek erős áthallása napjaink történéseire kifejezetten hátborzongató, s a felvilágosodás kora óta másként gondolkozók reményeinek talmi mivoltáról árulkodóak.
„Negyedik. A főváros és tengerpart magyarositása.

Budapest és tengerpart magyar legyen; ez ohajtás él minden igaz magyarnak lelkében. Az árvaházak megtermik gyümölcsüket az országnak azon részeiben, hol fölépittetnek, megtermi Budapesten is, kivált ha ebben kormányzó úr nem fösvénykedik, hanem a 900 ezeren fölül, menyibe az épületek körülbelül kerülnek, még pár százezret fordit arra, hogy ez intézetek iskolái (…) mindennel birjanak, a mik megkivántatnak.

… a fővárosba és tengerpartra minden áron anyi magyar elemet kell varázsolni, hogy az idegen elemet csak hamar felülmulhassa; ezt pedig álladalmi munkák kezdésével végbe vihetni (…) A megkezdendett nagy munkákat bámulva nem jut eszökbe a fajtöredékeknek külön nemzetiségeikről álmodni, mert látván a történendőket dicsőségüknek tartandják ily állodalom polgáraiul létezni. Midőn e munkák javában már folynak, egy év mulva a fővárosban és tengerparton népösszeirást kell intézni, e helyek lakosául tekintvén még az utolsó napszámost is, ki munka végett bejőt. Az összeirásban nem kell a fajokat specificálni, hanem a tabellákban általánosan csak e két rovat használtassék: „Magyar” és „Nem magyar”. E fogást nem értvén, kevesen lesznek a hazában született ilyen nyelvüek közt, kik magukat „nem magyarok”ul irnák (…) főkép ha e lakosok közt elterjesztetik, hogy a tabellák azonnal kinyomatva a nyilvánosságnak adatnak át. (…) Ettül fogva sohasem lesz szükség valamely fajtöredék nyelvére egyéb tekintettel lenni (…) [A] rendőrség akadályozza meg az osztrák széleken az idegenek becsődülését általában, de különösen a fővárosra nézve még azt is eszközölje, hogy ide még a hazabeli más fajtöredékek se özönöljenek (…) az idegen nyelvüeknek máshol adva munkát. (…) A mikor e nagy munkák megkezdetnek, tudnivaló hogy kivált a felső vidéki tótság, Budapest közel környékébül a németség özönlene a fővárosba (…) a tengerpartra a horvátság; az pedig botrány volna, s könyen ingerültséget szülhetne, minek aztán kellemetlen következései lehetnének, ha a hivatal egyenesen ezt mondaná nekik: „ti tótok, ti németek, ti meg horvátok vagytok, tehát ide nem szabad jőnötök, itt nem kaptok munkát”, hanem a más fajtöredékbelieket (…) más munkára kell alkalmazni (…) vaspálya készüljön, Tiszaszabályozás, a szolnoki pálya továbbvitele sat. (…) Keményitse ön meg szivét, legyen minden magános panaszra süket, ne lásson, ne halljon, ne érezzen mást csak az ország hasznát, nemzetiségünket. (…) vágjon ön ketté minden egymással összebonyolult magán érdeket.”


Minden birkát egy akolba

„Most dologra” – zárja e fejezet idézetünkben ötödére kurtított bevezetőjét Táncsics, s a következőben sorra veszi a Kossuthnak megvalósítani tanácsolt javaslatokat. Az első pont egy Budapestet Fiumével (mint mondtuk, tervezete más helyein Táncsics Újmunkácsnak nevezi a pazarul újraépítendő várost és kikötőt) összekötő vasúti pálya megépítését célozza. „Legyen a világgal közlekedésünk, csak ez oldalrul lehet hazánk tökéletesen független. (…) Nincs józan ok attul tartani, hogy e pálya nem adja ki a hasznot.” Belemegy a technikai részletekbe is, kijelöli az állmásokat, a pályaépítést pedig drasztikus megoldásokkal segítené: „A Varasdon túli hegyekben pedig nem kell tunel, hanem az útba eső hegyeket szét kell hányni (…) van lőpor erre.” (A szerző másutt s máskor sem szimpatizál a hegyekkel, az 1870-es évek elején megjelent, Fővárosunk című röpiratában a Várhegyet is egyenlővé tenné a földdel, a demokrácia jegyében.)


tancsics_02.jpg

Egy újabb ötlet: vadonatúj várost és kikötőt kell építtetni Fiume térségében. Ötven évi adómentességet ígérve azoknak a külföldi befektetőknek, akik kellően gazdagok, hogy palotáit felépítsék. („Fajtöredék” mivoltukról ebben a passzusban szó sem esik.)
A „sérvitézek laktanyáját, vagyis az invalidus palotát adja ön át a hazai művészetnek” – kezdeményezi a harmadik bekezdés. Ez is figyelemre méltó! Egyrészt, mert azt kéri, hogy a mai városháza tömbjének a Károly körútra néző felét is építsék meg végre. (Ez az ésszerű gondolat azóta is túljutott számos füstbe ment terv fázisán – de csak azon). Táncsics úgy gondolja továbbá, ezt az új épületrészt a könyvkultúrának volna célszerű berendezni. Talán magára (is?) gondolva így részletez: „Legyen benne lakása egy könyvárusnak, s hozzá könyvkereskedési bolt, hogy az irodalmi emberek (…) árultathassák munkáikat. Tekintettel kellvén arra lenni, hogy a már több érdemeket szerzett irodalmi férfiaknak a szebb lakások jeleltessenek ki.”

Szegény, szegény „több érdemeket szerzett” Táncsics!


tancsics_03.jpg
Táncsics egykori háza a Tömő utcában

A javaslat újabb pontja a sajtóval kapcsolatos programot vázolja. Pontos diagnózissal tárva fel a média helyzetét, s megígérve a szebb jövőt, amit magának is remél. Az eddigieknél is súlyosabb (s önleleplező) áthallásokat nyugtázva – s némi rezignációval – idézem ide ezt a néhány naiv, de rettenetes bekezdést:


tancsics_04.jpg

„Eszközölje ön, hogy a journalisták egyesüljenek és közös erővel az egész ország számára csak egy politikai hirlapot adjanak ki. A külön vélemények, elvek egy lap hasábjain egymás mellett éppen ugy összeférnek, mint azok képviselői egy gyülésteremben, vagy községben meglehetnek. Oly kedves meglepetés után, milyen az előbbi pont (t.i. amelyben az Invalidus ház kiegészítésében új lakásokra számíthatnak a Gutenberg galaxis emberei – B. P.) nem lesz nehéz őket erre birni, legalább öt évre, míg ily egyesült erővel s kormányi gyámolitással a magyar olvasó világ legalább tizszer nagyobb számra nevekedik, mikor aztán (…) (ha nekik igy tovább nem tetszenék) több politikai lapot adván, az olvasók nagy száma könnyen elbirja. Hogy pedig erre még hajlandóbbakká lehessenek, utalványozzon ön évenként e lap kiadhatására 100.000 pfrtot. A főbb kolomposok az anyagi tiszta hasznot magok közt megosztván, nem lesz akadály az egyesülésre. Ha pedig a szerkesztői dicsőségbül is akarnak táplálkozni (…) ki tehetik neveiket e lap homlokára, mint szerkesztők, vagy változtathatják sorban havonként. Menyivel több haszna lesz ebbül mind az országnak, mind az egyes olvasóknak, mind pedig maguknak a (…) szerkesztőknek és dolgozó társaiknak, mint ha külön szakadozva öt, hat lapot adnának ki, nem szükséges bizonyitani.

Továbbá birja ön rá őket, hogy hasonlóan egy más vegyes tartalmu ujság kiadását szinte [szintén – B. P.] közös erővel eszközöljék, ez mulatva oktató legyen kiváltkép csak a főváros és Ujmunkács helyiségekre alkalmazván. Legyen e lap olyan, hogy Budapest és Ujmunkács palotáiban és viskóiban egyenlő érdekkel olvassák. (…)
Mint hogy e két lap kormány gyámolitással s az erők egyesült erejénél fogva sokkal jobb és mégis olcsóbb lehet, és kell is lennie (mert a vegyes tartalmu számára szinte külön 100.000 pfrtot adatni kivánok évenként) kiszámithatlan nagy hasznára lesz nemzetiségünknek: szükségesnek látom még némelyeket erre nézve elmondani, nem azért mintha ön, kivált ön, nem tudná miként kellene e lapokkal intézkedni, hogy az általok ohajtott eredményhez biztosan juthassunk, hanem mert ön száz meg száz mással is elfoglalva lesz.

A politikai lap semmi olyast, se hirdetése, se mást mi egyenesen csak a két várost illeti s érdekli (…) magában ne foglaljon (…) ellenben a vegyes tartalmu semmi országos kérdést ne tartalmazzon (…) Így el lesz érve az, hogy ne minden lap hasábjai ugyan azon hirdetésekkel töltessék be, hanem más hasznos dolgokra maradjon hely, el lesz érve az, hogy a két lapot külön tartalmuk és érdekességük végett legtöbb olvasó járatja – együtt.

A kormányi gyámolitás ne egészen a lapok szerkesztőségeié legyen, hanem csak fele, másik fele az önálló, nevezetesebb, jobb czikkek iróinak jutalmazására forditassék (…) Igy el lesz érve az, hogy maguk a szerkesztő s több részesei szinte minden tehetségükből munkálkodjanak, s henyeségre ne fajuljanak, el lesz érve az, hogy mindenki a biztos jutalom fejében munkára ösztönöztetik.

Mindegyik lap részére ugy a kormánynál mint a két városi hatóságnál egy erre felhatalmazott egyén alkalmaztassék, hogy ezek által közvetve jusson a szerkesztőségekhöz minden, mi nyilvánosságra való, hogy teljes hitelessége legyen.

A vegyes tartalmú lap külön dij mellett (kiknek erre szüksége van) divatképeket is adjon, hogy csupán ily divatképek miatt külön ujság kiadására, mi az erőket megosztaná, ok ne legyen.”

Most egy újabb kövér bekezdés következik, amelyben a szerző azt kezdeményezi, hogy a kettős betűket iktassuk ki törvényileg a nyomtatványokból, mert egy ilyen újítás, számítása szerint, rengeteg munkát és költséget kímélhetne meg, miközben semmi kára sincs. Illusztrációként csatolom ehhez a közleményhez az ezt a javaslatot tartalmazó oldalt, érdemes átböngészni, s nekem se kell keresni a klaviatúrán a cs, a gy stb. Táncsics rajzolta s nyilvánvalóan fellelhetetlen betűjeleit, hogy idemásolhassam azokat.
Így érkezünk el a negyedik pont utolsó bekezdéséhez: Legvégre győzze ön meg a journalistákat arról, hogy ne is képzelhessék mintha ekképp a kormány zsoldjában volnának és meggyőződésüket áruba kellene bocsátniok, hanem hogy ez által csupán nemzetiségünket akarja emelni. (…) legeslegutoljára pedig birja ön rá őket, hogy ezentul soha sem dicsérőleg, sem ellenkezőleg más fajtöredékeket ne emlitsenek, hanem tekintsék az álladalmat úgy, mintha benne magyar ajku népen kívül más nem is élne (…) Ekkép cselekedve, s ha a vegyes tartalmu ujság kivált eleinte külsejére nézve czifra, fényes, belső tartalmára pedig népszerű, könnyen érthető lesz, hogy a népnek alsó rétegei, más ajku töredékei is fáradság nélkül megérthetik: Budapesten és Ujmunkácson más nyelvü hirlap nem fog többé mellette megállhatni, és ezzel véghetetlen sok van nyerve.”
Megnyertük.