Nemzeti toll

Állandó számolgatás. Mindenki számol valamit; lépést, percet, köbmétert, pénzt, gólt, a szavazatokat, a népet, vagy ami adódik. De ha egy kis mellékest is kereshet vele az ember lánya, rögtön értelmet nyer a tevékenység. Mert számolni kell – főképpen a következményekkel, mivel a számolgató óhatatlanul bepillantást nyer a megszámláltak magánéletébe.


A számoló reggel fölkel, mindegy neki merre, és milyen öltözékben kel útra, tudja, hogy háromszor kétszer nyolc lépcsőfokot kell megtennie lefelé, utána negyven lépést a bal és negyvenegy lépést a jobb lábával, ameddig a buszmegállóhoz ér. Ott egy-két-há’, és már robog vele a jármű, viszi az út, csak a megállókkal foglalkozik; a negyediknél leszáll, miután hatvan-hetven másodperc – időjárástól, járdaforgalomtól függően – szükséges gyalogosan a hivatalba érkezni. Kávé? Két cukorral… – újabb numerikus egyenlet – az ebédfutár már vagy ötször csöngetett, mire beengedték. Mikro-sütés következik, három perc, a mosogatószeres üvegben félig lötyög a szer, délutánra tizenkét oldalas beszámoló leadását várja a hattagú vezetőség. Uhh… – a számok világában élő mind a harminckét foga fehérét kivillantja, és önálló véleménnyel bír: hat dudás egy csárdában? – virágnyelv és kézlegyintés: egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz... – Végül: kétszer ad, ki gyorsan ad, és a dolgozó teljesíti az aznapra kiszabott feladatot.


ejjelnappal1.jpg

Ekképpen telnek a napok, kivonás, szorzás, összeadás, az apró billentyűcskék versenyt kopognak a másodpercmutatóval. Hétvégére különmunka-lehetőség, kit érdekel? Fizetni nem tudunk érte… – néhány magasba igyekvő kar veszít a lendületből, végül ketten maradnak, akik társadalmi tettet cselekednének. Nekem évtizedes számlálói múltam van… – innen az elköteleződés, makro- és mikrocenzus egyre megy, miután már csak egy lépés a szavazatok számlálása. A szavazatszámláló szintúgy beosztja lépteit, amikor hajnali negyed ötkor kel: hatkor nyit a helyiség, a korán kelő nyugdíjasok és a későn fekvő dolgozók miatt… – az urnákat lezárják, előtte meggyőződnek róla, hogy egyetlen papiros sincs benne, a bizottság hat tagból áll, kettőnél kevesebb sohasem tartózkodhat a teremben. – Jánoskám, kitennél egy papirost a bejárati ajtóra, hogy huszonhármas körzet, erre?

János tervez, körmöl, ragaszt, közben ólomlábakon érkeznek a szavazók. Néhányan kényszeredetten mosolyognak, mások szótlanul behúzzák, amit be kell, azután mennek a dolgukra. Látták, hallották a tévében, hogy jönni vagy maradni kell, mire bevágták magukat az autóba, fel a biciklire, toll a fülkében, meg azok fülébe, akik nem hagyják megszámolni a szavazatukat. Személyi, útlevél, lakcímkártya… – dél felé egyszerűsödnek a kérő szavak. Szíveskedjék befáradni a fülkébe... írószer van… – Aki túl sokáig tartózkodik odabent, valószínűleg egyéni szavazatot ad le: emberi szerveket (nemi, szív, és mosolyfej) rajzolt a lapra, vagy üzenetet fogalmazott a papír aljára: meghalunk így is, úgy is…
Legutóbb nem jöttek ennyien délelőtt… legutóbb sokkal többen jöttek délelőtt...– a számlálók szorgalmasan húzzák a strigulákat, nyikorog az iskola padlója, elhalnak a léptek a jövevények után. A körzetben megfigyelő, delegált és a „föntről” küldött küldött is tartózkodik; égnek a mobilvonalak: kétóránként jelentenek a központnak, mennyi az annyi. Ebédnél a számlálóbiztosok kilépnek szerepükből, az ellenzéki megfigyelő mellőzi az érzelmeket, elvégre ő is kapott az állami ebédből, pedig neki nem járt volna. Végül konszenzusra jutnak: esik / nem esik, korán van / késő már, kivándorolnak / bevándorolnak, alacsony az ápolónők-bérszámfejtők-tanárok-takarítónők és magas a bankárok, kereskedők és más megfejtők bére…
Újpest–Ferencváros: 2:2, iksz. Akármilyen is, én a hazai bajnokságot nézem… – fontosnak tartja megjegyezni, melósruhában jött, de siet vissza a téglakupac tövébe, ezúttal magának építi a kérót, három gyerekenként csókot remél érte. Újabb véleményformáló érkezik: Most megtudják a bécsi cukrászdákban, milyen az igazi négercsók... – a szavazatszámláló illedelmesen meghallgatja, a máspárti delegált elgondolkodik, mert a politika különös mázzal vonja be a dolgokat, s alig látszik mögüle az emberhús. A beszélgetés megszakad, újabb család érkezik, a vasárnapi asztal mellől a nagyszülőket is magukkal hozták, hadd lássanak ők is világot. Vagy tán fordítva történt, ki tudja, de a lényeg: a Lajos szomszédék voltak-e már szavazni? És Marika? Ica? Ádámék is ígérték – ők kilencvennyolc százalékban teljesítették az elvárást; a beteghez mozgóurnát akartak kérni, de végül mégsem. A számlálóbizottság tagjain nem múlik, jut idejük a saját iksz behúzására is, azután sietnek vissza a saját körzetbe.
A délután eseménytelenül telik, néhányan tüntetőleg a bizottság szeme láttára nyilvánítanak véleményt: nemigen… – Végül elfogy az utolsó szendvics, hét órakor kapuzárás, urnanyitás. A bizottsági elnököt ezúttal sem hagyja cserben a humorérzéke: csak a kezemet figyeljétek… – a jegyzőkönyvvezető rávillant: most fogd vissza magad Peti… – A borítékokat kiöntik az asztalra, jó néhányat a teljes titkosság jegyében leragasztottak. A szavazatokat átszámolják egyszer, kétszer, négyszer, az eredmény mindig ugyanannyi, az összeget beírják a megfelelő rubrikába, azután összeadás, kivonás, eredményhirdetés, összegzés: a szavazópolgárok negyvenegy egész harmincegy század százaléka eljött. A biztosok ünnepélyesen aláírják az eredményt, és telefonmásolatot készítenek az összesítő lapról. Az üres borítékot, kitűzőt és az egyéb segédeszközt helyezzétek az üres urnába… – a nemzetiszínű golyóstollat a biztosok hazavihetik emlékbe. Már csak a visszahívást várják a központból, hogy minden rendben volt, és akkor végre vége, mehetnek haza; reggel koránkelés, mert indítani kell a gyerekeket iskolába.


ejjelnappal2.jpg

A következő és az azutáni, meg az azutáni reggelek újfent háromszor kétszer nyolc lépcsőfokkal, negyven bal- és negyvenegy jobblábas lépéssel kezdődnek, majd a mindenkori hivatalba érkezéssel folytatódnak, ahol a főnök újból fölteszi a kérdést: Hétvégére különmunka-lehetőség, kit érdekel? Fizetni tudunk érte… – néhány kar a magasba lendül, végül ketten maradnak: nekem évtizedes számlálói gyakorlatom van… én meg majd beletanulok… – A munka ezúttal népszámláló-tanfolyammal kezdődik. A jelöltek próbát tartanak a kérdőíves kérdésekből, melyek a terepen különös dimenzióba kerülnek: Ha a Napkorong utcában tizenhét lakásban harmincnyolc felnőtt él, abból tizenhat aktív dolgozó, tíz gyerek és kilenc nyugdíjas található, három fő státusa pedig bizonytalan vagy változó, akkor jogosultak-e buszjáratot követelni? – A népszámláló előveszi szavazatszámlálói emlékeit: ki gondolta, hogy Icáék gyalog másztak le a hegyről, hogy ikszeljenek…

A következő lakásban vegyes fogadtatással szembesül: húsz percet kell kibírnunk?! – végül belenyugszik: gyere asszony, hozd az iratokat… nem kell? – a népszámláló igazít az elgondoláson: ne tessék aggódni, mindannyian anonimnak tetszenek maradni… – A harmadik lakásban hosszasan időzik, és már érteni véli: Petru és Marica ugyan elmentek szavazni, de papírok nélkül, amit a népszámláláskor megmagyaráznak: a világ végéről menekültünk nyolcvankilencben, veszélyes volt, főleg a romániai oldalon. Terhes voltam, de meghalt a gyerek. Egy percet sem maradtunk ott, pedig a szülőfalunk volt; azóta sincsenek magyar papírjaink… – Lassan összeérnek a szálak, a számlálóbiztos megismeri szűkebb hazáját. Együttérzőn bólogat, ki gondolta a vidámszemű asszonyról, hogy min ment keresztül. Végül búcsúznak, mert éjszakára biztos munkája adódik: összesíteni az eredményeket, és útitervet készíteni másnapra: még két utca, hetvenhét lakásába kell eljutnia, a nemzeti színű tollból lassan kifogy a tinta.