Simplicissimus Budapestje

Újra a József nádor téri mélygarázsról
Tetszenek emlékezni Mély Torokra? Arra az inkognitóját féltve őrző informátorra, aki a Watergate botrányt kirobbantotta, és a New York Times két újságíróját, Bob Woodwardot és Carl Bersteint mindvégig információval látta el?
Ez jutott eszembe, amikor Simplicissimus beszámolt arról, hogy különös telefonhívást kapott egy hölgytől, aki nem is akart találkozni. Csak kezébe került a BUDAPEST áprilisi száma, és abban a mélygarázsról szóló eszmefuttatás. Simplicissimus engedélyt kért, hogy jegyzeteljen. Következzenek az ő feljegyzései, szóról szóra az, amit Mély Torok lediktált:
„Több mint tíz éve, az akkori V. kerületi Önkormányzat, az akkor élő városfejlesztési programja keretében (amiben benne volt a később a Fidesz által felkarolt Budapest Szíve program is) folytatni kívánta a város tehermentesítését szolgáló, akkoriban az összes városrendező szakember által támogatott mélygarázs-építési programot. Már túl voltunk a Gresham, a Bazilika és a Lipót mélygarázs építésén. Mindegyik az adott évek lehetőségei szerint épült meg, volt amelyik teljesen magánberuházásban, teljesen önkormányzati beruházásban, és volt köztük vegyes beruházás is.

Az időszerű városrendezési, szabályozási előírások szerinti elvi engedélyes (akkor még volt ilyen) tervet készített az önkormányzat, ennek szakmai vitája után nyílt, nemzetközi pályázatot hirdetett a garázs megépítésére és üzemeltetetésére 50 évre. Ezt az OTP beruházó cége nyerte meg. Nagyon jelentős összeget fizetett az építési jogért, ez tette lehetővé a későbbi, hatalmas belvárosi rekonstrukciós építkezéseket, volt önrész az uniós támogatásokhoz.

Az engedélyezési tervet a „zöldek” és az egyik lakóház megtámadta (a terv szerint az udvarukon jött volna a tetők fölé a szellőző rendszer légelvezetése, az OTP nagyon jelentős összeget ajánlott, továbbá a ház teljes tatarozását, amit elfogadtak; majd néhány lakó külső támogatással, ideértve az akkori Fideszt, megtámadott), elindult a hatósági, majd a bírósági eljárás, ez zárult le most a Kúria előtt tíz év után, pontosabban tavaly ősszel. Természetesen amikor fideszes lett a polgármester, változott a megítélésük az ügyről, mert ugyan ki harcol Csányival…

Elkészültek az aktualizált tervek és megindult az építkezés. Előtte volt lakossági, nyílt fórum az építők majd az önkormányzat szervezésében, a lakók aktívak voltak, zöldek nem voltak, újságírók nagyon gyéren. Minden terv ismert, megismerhető. A park-rész bizonyos részletei még nem ismertek, így például díszkutak (Herendi, Zsolnay) elhelyezése, de minden lényeges eldöntött és engedélyezett. József nádor szobrát a beruházó költségére restaurálják, megjegyzem az elmúlt évtizedekben csak a háborús károkat javították rajta, és persze az eredeti helyére kerül vissza.

A felszíni parkolás a sétaútvonalak rovására a lakók követelése volt, ti. ott kívánnak parkolni lakásuk előtt, a felszínen. Ezek a parkolók majd csak általuk vehetők igénybe, továbbá a segély- és szervizkocsik számára. A minisztériumi gépkocsiknak is, ha marad a minisztérium, a mélygarázsban kell állniuk.

A fákról már 2006 után kiderült, hogy egy-két kivétellel betegek, veszélyesek, egy vihar alatt bekövetkezett haláleset miatt minden fát megvizsgáltak, és az volt a javaslat, hogy új fasor kell.

A garázs egyébként kiváló helyen van, a fő közlekedési csomópontok és útvonal között, mellett és így elnyeli a városközpontot megközelítők egy részét, akik nem kóvályognak a belvárosi szűk utcákon.”


Akkor most mit gondoljunk a mélygarázsról?
Mindez alapvetően nem befolyásolja annak a véleménynek az igazságtartalmát, hogy erre a garázsra MÁR nincs szükség. Tíz év nagyon nagy idő egy város fejlődésében. Eltekintve az építkezéstől, a garázs rendeltetésszerű működése további dugókat fog okozni a környéken. Tíz év távlatában a garázs működése vélhetőleg nem lesz rentábilis. De hát emiatt sírjon a magánbefektető.
A racionális magatartás az lett volna (talán) a beruházótól, hogy tíz év múlva már nem építi meg … De hát őket nyilván szorította a befektetett hatalmas összeg.




Valójában egész Budapest érdeke lett volna, hogy ne épüljön meg a létesítmény. Ám egységes Budapest, mint tudjuk, a rendszerváltás óta nincs. Ha lenne, akkor se lenne arra pénze, hogy kártalanítsa a nagy bankot – azaz visszaadja a befektetett pénzt, megfejelve talán a várható nyereség egy részével.
Mindez azonban csak kávéházi okoskodás. Meglátjuk, mit okoz majd a garázs, ha elkészül.
Az azonban bizonyos, hogy a projektnek – legalább is, amikor sok év múlva hirtelen megindult – nem ágyaztak meg jelentőségének megfelelő módon. Ezért következhetett be a botrány. Nem nehéz kitalálni, miért: nem akartak további halogatást.
Ki gondolta volna, hogy az egységes Budapest hiánya ilyen áttételes károkat okoz…


József nádor szobra
Ha volt valaki, aki szobrot érdemelt a Habsburgok közül, akkor az mindenképpen a csaknem fél évszázadot szolgáló, firenzei születésű nádor, voltaképpen „alkirály”, aki jóakaratával és ügyszeretetével nagy népszerűségre tett szert. 1847-ben halt meg, szobrát azonban csak 1869-ben leplezték le. A szobor történetéről sokat lehet tudni, de az a mai napig rejtély, hogy a kész szobor, Johann Halbig (1814–1882) müncheni szobrász alkotása miért dekkolt kilenc évig a régi Városháza udvarán. A leleplezés azonban fényesre sikerült. Megjelent a király és a királyné, sok más notabilitás, feljegyezték például, hogy az avatást egy erkélyről végignézte Liszt Ferenc is. Volt dobpergés, ágyúlövések a Citadelláról és a Várból is. A lepel túl szoros kapcsai a szobrász csak sokadik, már ideges rángatásának engedtek.

Simpli_1.jpg Ahogy a kozterkep.hu-n olvasható: „A mauthauseni gránitból készült talpazat lépcsőkkel együtt 526 cm magas, a nádor a magyar Szent István-rend díszöltönyében látható az Aranygyapjas rend jelvényével. Bal kezét csípőjére teszi, a jobbjában kalapját tartja. A bronzszobor 443 cm magas.”

A szokásosan túlzó újságok húszezer nézőről írtak, amely a tér méretéhez képest teljes képtelenség. A szobor alapvetően megnyerte a közönség tetszését, de volt néhány népszerű vitapont is. Nem túl díszes a ruhája? Nem túl nagy az előre lépő jobb lába? Jó felé néz? (Nem a Belváros felé, hanem nagy alkotása, a Lipótváros irányába.)
Az első nem egyházi témájú köztéri szobrot most elvitték restaurálni, a mélygarázs projekt költségén. Visszavárjuk.

Egy nagy budapesti veszteség
Sokunknak csak lassan esett le a tantusz, bezárt a Király utca 26. alatt található VAM Design, de úgy, hogy soha többé nem nyit ki. Tudják: az igényesen felújított Jálics-ház, a valahai borkereskedőé.
Mindez egy nagy tehetségű, álmok bűvöletében élő építész, Vincze Miklós projektje volt. Barátok révén ismerkedtem meg vele a 90-es évek elején. Jártam csodálatos, maga tervezte budai villájában, akkor mesélte, hogy van egy nagy álma. Akkor még „csak” a kortárs, méregdrága olasz bútorok importőre volt. Már akkor kinézte magának a Király utcai, omladozó műemlék épületet. A VAM rövidítés a Vincze Ágnes és Miklós szavak első betűinek összeolvasásából alakult ki. Felesége, gyermekeinek anyja, szakmai harcostársa nem támogatta ezt a tervet. Emlékszem, az akkori látogatás alatt is összekaptak a dolgon. Nem lehet, túl nagy, mindenünk rámegy, Miklós, mondta – a vendégek előtt, és érződött, hogy ezt sokadszor rágják meg. 1999 tavasza volt ekkor.
A mai és működő Wikipedia lapon ez olvasható: „VAM Design Center multikulturális épületkomplexum VI. kerületében, a Király utca 26. alatt. 11500 m² az épület alapterülete, melyben huszonhét iroda, műterem kap helyet. Igazgatója Vincze Miklós.

Az 5000 m² kiállítótér szakvásároknak, konferenciáknak, gálavacsoráknak, fogadásoknak és művészeti kiállításoknak ad otthont. Egy légtérben akár 600 fő vehet részt a rendezvényeken és ezen kívül akár 12 db 250 fős szekcióterem is kialakítható. Digitális nyomtató központ is segíti a 27 iroda valamelyikében állandó vagy időszakos szervező munkát végző társaságot. A design center egyik állandó tárlata a VAM Design Gyűjtemény, amely több mint 130 remekművet tartalmaz az elmúlt több mint 100 év design-történelméből, köztük a pécsi születésű Breuer Marcell alkotásait is.”

VM nem tett le az álmáról – az első áldozat a házassága volt. Hatalmas bankkölcsönt vett fel, a ház már a 2000 és 2007 között zajló építkezés végére a bank kezébe került. De hajlandóak voltak 17 évre bérbeadni a nagy álmodozónak.
Meg kell adni, hogy a renoválás elképesztő, kompromisszumot egyáltalán nem ismerő minőségben valósult meg. 2008-ban az epitészforum.hu honlapon gyors értékelést nyújtott Vargha Mihály főszerkesztő. Nem nyerte meg a tetszését, amit látott: „Semmi olyan építészeti plusz, téralakítási továbblépés nincs benne, ami művé avatná. Mérnök-iparos munka, nem sajnálták belőle az anyagot és a pénzt, bár a vakolatlan téglafalak nem minden esetben alkalmasak műtárgyak kiakasztására. A hely sikerüzemelése máris érzékelhető, ami szinte borítékolható volt, hiszen az eklektika iránt megmutatkozó nosztalgiahullámot is meglovagolja, a spektákulum társadalmában ez nem lehet másképp.”
Az egész szöveget elolvasva mintha a világ iránt érzett rosszallását vitte volna át a fantaszta hajlamú átépítő-tulajdonosra. Mert az épület maga – el kell ismerni – általános tetszést aratott.


Simpli_2.jpg

Ám a Vargha Mihály jövendölte „siker­üzemelés” sajnos elmaradt.
Az első és legnagyobb probléma alighanem a méret. Talán csak egy emeletet kellett volna véglegesen kialakítani… nem az egész épületet?
Az ilyen intézmények rákfenéje mindig a bevételkényszer és az értékteremtés egyensúlya. A végsőkig eladósodott bérlőnek nem volt sok választása. Szinte azonnal jöttek a hibák. Itt volt például a „nagyüzemi művészkeltető” abszurd ötlete. Azt állította, hogy 52 fiatal művészt fog egyszerre képviselni, befuttatni… Aztán képes volt perre menni Sugár János képzőművésszel, aki a galériaprogramra reagálva egy apró művet szitázott az épületre: „Wash Your Dirty Money With Art”. Aztán jött a borzalmas nyúzott kínai embereket bemutató két kiállítás.
Az utolsó évek a lecsúszásról szóltak. A 2007-ben nyílt intézmény nem érte meg a 2024-et, amikor VM amúgy is nyugdíjba ment volna.
Vajon mi lesz most az épülettel? Közpénz nélkül aligha található új, értelmes, fenntartható funkció. Talán az Építészeti Múzeum költözhetne ide? Vagy a Fotómúzeum?
Vagy lehetne egy másik művészeti inkubátorház? A Jurányi központ pesti párja?